Halmai Tamás: A megosztható titkok

Miért olvassunk Kalász Mártont?

Kalász Márton (1934–2021) Atossza királynő álma című esszékötetében (2006) több mondat tanúskodik a lírikusi önismeret, a poétikai tudatosság, a szellemi felelősség kitartó erényéről. Megnyerő az ambíció tágassága már a kezdetek környékén: „Verseimről túl a harmincon úgy gondoltam, akkor lesznek jók, ha szűkebb néprétegemnek s a nagyvilágnak egyaránt képes vagyok velük szólni.” (A kísértés abban a kertben élni, 1978, 15.) Mikor ciszterci gimnáziumi irodalomtanárát idézi, nyelvi eszmélkedésével enged számot vetnünk: „édes fiam, milyen nyelven beszélsz te magyarul?” (Ki fél egy kerttől, ha benne nagyobb félelmek laknak?, 1991, 19.) Már-már recepcióesztétikai alapvetést fogalmaz meg – Csokonai nyomán: „…számomra a jó olvasó, a nemes poézispártoló valamiképpen poéta maga is…” (A debreceni költészeti fesztivál elé, 2003, 165.) Alkotói ethoszába magánemberi etikát vegyít – Gottfried Bennt gondolva tovább: „Benső igényem [nem az állandóságé, hanem] az állhatatosságé volna inkább. A magyar költészet fontos, bár nem mindig kellően észrevett s hangsúlyozott szép erénye is.” (Uo., 167.) A régies szóhasználattal erkölcsi választások hagyományához köti magát: „Ki mit érez távlatnak, abban önnön módja, habitusa, szép régi szóval: hordozata dönt.” (A Város az irodalomban, 2003, 173.) S ma még érvényesebbnek rémlik a párbeszédbe vetett bizalom, mely a különbözőségek méltányos kommunikációjáért emel szót: „A békés együttlétnek az is titka lehet, ha tudunk valamit, amit a másik nem – miért ne volna éppen a művészetnek a megosztható titkokról rendre mondanivalója? (…) Nem kell különös »konszenzusfikció«, csak érzék, szellemi s lelki igény az emberies léthez.” (Szellemi küzdőtér, 2003, 184.)

Fotó: MTI/Czimbal Gyula
(A teljes írás a Vigilia szeptemberi számában olvasható.
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés