Pici, szivárványos-acélkék szárnyú,
feketepöttyös-ezüst mellényű,
sose létezett fecskefaj fészkelt
az ereszünk alá.
Előbb az anya, majd a fiókák sorra
rászálltak a tenyeremre, be is
csukhattam a kezem: szeretett
benne az apró madárka, úgy lesett,
csipogott vidáman, mialatt sorban
a többi repdeső türelmetlen várta,
míg ő következett.
Soha nem tapasztalt, hallatlan
öröm volt ez a tollakon átsütő
lázas, teljes bizalom.
Na csak hazaérünk már, gondoltam
reggel fölébredve, még mindig
érzéki-boldogan.

Fotó: Máté Péter
(Falcsik Mari néhány versét júliusi számunkban olvashatják.)