Az emberről hitelesen csak az beszélhet, aki úgy ismeri, hogy közben tisztelettel közeledik felé, és tudja, hogy mindig kimeríthetetlen titok marad. Hiszen egy még nagyobb Titokban gyökerezik: Istenben. Istenről csak az beszélhet, aki találkozott Vele, élő kapcsolatot ápol Vele, és ezt a tapasztalatot örömmel osztja meg mindenkivel.
Az ember iránti mély tisztelet, az Istennel való találkozás öröme sugárzik Olivier Clément minden művéből. 1921-ben született Dél-Franciaországban, a vadregényes Cévennes-hegységben, apai ágon szocialista, anyai ágon hugenotta „vallású” családból, amint maga vall erről. Ifjú történészként nem csupán az érdekli, mit rejteget „a múlt mélységes mély kútja”, hanem az ember jövőjét is fürkészi, s felnőtt korában vág neki az Isten-keresés útjának. Egy életre szóló élményt jelent számára, hogy Párizsban megismerkedik a század egyik legnagyobb ortodox teológusával, Vladimir Losskyval. 1958-ban megkeresztelkedik az ortodox egyházban. A párizsi Nagy Lajos gimnázium történelemtanára elmélyül a görög és bizánci egyházatyák, illetve az orosz vallásfilozófusok tanulmányozásában. Gondolkodását az ő eszméik ihletik, miközben érzékenyen s nyitott szívvel figyel a jelenkor nagy szellemi áramlataira is. Doktori értekezését Nyikolaj Bergyajev perszonalista filozófiájáról írja. Több mint harminc műben fejti ki sajátos szintézisét, amelyet lelkesen oszt meg gimnazista diákjaival és egyetemi hallgatóival egyaránt, a párizsi Szent Szergiusz Ortodox Teológiai Akadémián és más egyetemeken. Munkásságának elismerését több díszdoktorátus jelzi, de ennél még többet mond, hogy hiteles gondolkodóként igen népszerű az ifjúság körében. A hétköznapokban is igyekszik hitet tenni az általa vallott személy-fogalom mellett: sokat tesz a nyugat-európai ortodoxok összefogásáért. Költőien megfogalmazott gondolatait világszerte megismerhették, amikor 1998-ban II. János Pál pápa felkérte, hogy írjon számára keresztúti elmélkedést a szokásos nagypénteki Colosseum-beli szertartáshoz. Méltatói kiemelik munkásságának prófétai jellegét, amellyel a teológiát, a művészeteket s a költészetet egységbe fogva reményt próbál ébreszteni súlyos válságokban szenvedő világunkban. Hiteles szavakkal, amelyek fedezetét a Feltámadás biztosítja. 2009. január 15-én hunyt el a feltámadás reményében. (…)
Ez a jelentéktelen külsejűnek tűnő ember szívében hordozta azt a lelkiséget, amely épp Párizsban „bukkant fel” a Nyugat szellemi horizontján az első világháború szörnyű viharai után. Méltó utódja lett mindazoknak a lelki és szellemi nagyságoknak, akik a 20. század első felében gazdagították a teológiát. Halálakor a „La Croix” az egyik legnagyobb francia teológusnak nevezte, a „La Documentation Catholique” pedig kiemelte, hogy munkái rámutatnak, mennyire van hatással a civilizációkra a lelkiség, a spiritualitás.

(A teljes írás a Vigilia júniusi számában olvasható.)