Ha meg kellene nevezni olyan 20. századi magyar költőt, aki rendkívüli érzékenységet tanúsít mindenfajta minoritás (s tegyük hozzá: marginalitás, periférikusság) iránt, Pilinszky János neve egész biztosan az elsők közt jutna eszünkbe.
Miközben ennek végiggondolása során az egyik első, valójában felületes következtetés, amire juthatunk, az, hogy Pilinszky kvázi érzéketlen a minoritás mint regionalitás kérdése, az úgynevezett határon túli, regionális vagy minor irodalmak iránt. Mintha vak vagy süket volna erre a problémára, de legalábbis indifferens, mintha elhallgatná azt, legjobb esetben is keveset beszélne róla. A minoritás kérdése a szónak ebben az értelmében nem áll sem gondolkodásmódjának, sem publicisztikájának, sem költői praxisának fókuszában. Ezt a kérdést úgy tudnám árnyalni, hogy Pilinszkyről nehéz beszélni a minor–maior bináris kategóriákban. Költészetétől és egész látásmódjától ugyanis – ahol „Minden(e) olyan óriás, minden(e) oly parányi”, s „a leghitványabb féreg kimúlása / ugyanaz, mint a napfölkelte” – idegen ez a fajta, kétosztatúságon alapuló modell. Annál közelebb áll hozzá mindenfajta pluralitás (messze túl a kulturális pluralitáson), csakúgy, mint az, amit a mai elméleti diskurzusban transzkulturalitásnak nevezünk.
Pilinszkynél talán azért sincs a szó geokulturális vagy regionális értelmében vett minoritás-éthosz, mert az ő művészi látásmódjában nincs vagy alig van bármiféle nosztalgia. Ha csak nem metafizikai természetű. A hiányok-hiányalakzatok költészete Pilinszky esetében se nem nosztalgikus, se nem elégikus, a Trapéz és korlát korszaka után semmiképp. Legfeljebb erős megszorításokkal az.
Hogy a publicisztika vagy a beszélgetések, naplók szószedetében nem találni olyan tételt, hogy minoritás vagy kisebbség, nem igazán okoz meglepetést. A kicsire, a parányira, azaz a gyermek(i)re nyilván annál többet – az evangéliumi esztétika ’70-es évekbeli kiteljesedésével végképp.
Az Auschwitz kifejezésről nem is beszélve. Hiszen Auschwitz: az ad absurdum vitt minoritás, az európai civilizáció metafizikai botrányba torkolló, totális minoritása. Ha innen nézzük, a Pilinszky-mű a par excellence minoritásesztétika és minoritáspoétika.

Fotó: Lugosi István
(A teljes írás a Vigilia májusi számában olvasható.)