Kereszty Rókus

Flannery O’Connor


A mai magyar olvasók alig, vagy egyáltalán nem ismerik Flannery O’Connort. 1968 és 1975 között megjelent ugyan magyarul egyik regénye és két elbeszéléskötete, 1987-ben a Vigilia is közölt egy O’Connor-elbeszélést és egy cikket is róla, de úgy tudom, mindez visszhang nélkül maradt. Manapság magyarra fordított művei csak antikváriumokban találhatók. A siker hiányának több oka lehetett. A magyar olvasók többsége számára az amerikai „Dél” világa érthetetlen és érdektelen. Ha az olvasó az amerikai életet, az amerikai embert akarja megismerni, akkor nem az „elmaradott,” provinciális Délről fog olvasni. A művelt, katolikus közönség nagy része esetleg nem érthette, hogyan lehet O’Connor katolikus író, hiszen a műveiben szereplők majdnem mind protestánsok, és igen gyakran bizarr, groteszk figurák. Elbeszélései véres, erőszakos, tragikus események sorozatai, és nem található bennük megnyugtató happy end, nem látható bennük közvetlenül a jó és a kegyelem győzelme.
Ugyanakkor Thomas Merton szerint O’Connor nagysága nem Hemingwayhez, Porterhez és Sartre-hoz, hanem csak Szophoklészhez mérhető. Ám Amerikában sem olvassa a nagyközönség, azok a katolikusok sem, akik a lelki békéről és a kegyelem világosan látható és lehetőleg csodás beavatkozásairól szóló irodalmat keresik. De azoknak a hívőknek és hitetleneknek, akik megsejtik a minden emberi élet mélyén rejtőző és működő misztériumot, O’Connor ma klasszikusnak számit.

(A teljes írás – valamint Flannery O’Connor: „Az egyház és a szépíró” című esszéje – a Vigilia májusi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés