Lukács László

Szent John Henry Newman:
Gerontius álma


Amióta ember él a földön, szembe kellett néznie a kérdéssel, mi történik vele a halála után? Az emberlét legtalányosabb titka ez: végső megsemmisülés-e a halál, vagy van valamilyen folytatás, s ha igen, milyen az? Az ókori görög filozófiától és mitológiától kezdve, a nagy világvallásokon keresztül mindmáig keresik a választ filozófusok és teológusok, költők és vallástudósok, előbb-utóbb azonban kivétel nélkül mindnyájan találkozunk vele. (…)
Az egyház legkorábbi hitvallásai már vallják „a test feltámadását és az örök életet”. A halál utáni állapotról, annak hármas lehetséges kimeneteléről pedig az egyházatyák korától mindmáig különféle elméletek látnak napvilágot. Némely hittudós elgondolásaiban is megjelentek félreérthető nézetek, a keresztények vélekedésében pedig számos eltorzult (olykor akár képtelen, sőt ízléstelen) elképzelés is napvilágot látott. Ezek antropomorf módon afféle földi bíráskodásnak, paragrafusokat számon kérő jogászkodásnak ábrázolták a halálban bekövetkező ítéletet. Főleg a purgatórium mibenléte adott alkalmat különböző találgatásokra: az illető talán sok jót is tett, de számtalan kisebb-nagyobb hibát, vétket is elkövetett, ezért ennyi meg ennyi vezeklés jár, hogy megtisztulva léphessen Isten színe elé. A legutóbbi időkig a parancsok teljesítését kérték számon a morális tankönyvek, erre épültek a gyónásra felkészítő „lelkitükrök” is.
Az anglikán egyház elutasítja a purgatórium létének tanát, római eltévelyedésnek tartja, holott talán éppen ez a sors vár az elhunytak többségére. A hitvallásukat összefoglaló 39. cikkely szerint a halál után csak két lehetőség áll fenn: a menny vagy a pokol. John Henry Newman már akkor is szembeszállt ezzel a nézettel, amikor még az anglikán egyházhoz tartozott. Ebből a korszakából való egyik beszédében így ír a halált követő tisztító és megszentelő tapasztalatról: „Kétségtelenül mindnyájunknak el kell viselni saját igazi valónk kegyetlen és rettenetes látványát, a lélek utolsó izzó próbáját, mielőtt elfogadtatik annak erejéből, aki meghalt értünk.”
Teológiai fejtegetései és prédikációi mellett Newman az allegória eszközeivel is megpróbálja elképzelni a halálon átlépett lélek túlvilági útját. Hatalmas életművében különleges helyet foglal el a Gerontius álma című alkotás. Színdarabnak aligha nevezhető, színpadon nem is adták elő soha. Talán inkább oratóriumnak mondhatnánk, amelyben szólisták és kórusok („angyali karok” és „segítők”) hangja váltogatja egymást. A mű Gerontiusnak („beszélő” név ez: „Öregecske”) a halál utáni sorsát követi nyomon. Mi történik a lélekkel (az emberrel, velünk mindannyiunkkal) a halálunk után? Gerontiust az (őr)angyal kíséri túlvilági útján, aki értésére adja, hogy a tisztítótűz nem anyagi valóság, hanem Isten végtelen szeretete. Ennek tükrében látja meg a lélek, milyen is ő valójában, ez tölti el sóvárgó vággyal és fájdalmas szégyenkezéssel.

(A teljes írás a Vigilia áprilisi, „Álom és valóság” tematikájú számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés