Ne féljetek! A feltámadt Úr velünk van

Rendhagyó írás ez. Inkább viaskodó belső elmélkedés. Töredezett kérdésekre adott tökéletlen válaszok önmagamnak, másoknak. Isten fényességében keresem a megnyugvást, a reményt.
Kérdezem: vajon mi változott a tavalyi húsvéthoz képest? Röviden: minden és semmi. Szűk egy éve írtam arról, hogy a húsvét ünneplése megváltozott. Hozzá kellett szoknunk, hogy olyan körülmények közé kényszerülünk, amelyek nem teszik lehetővé sem a felszínes, sem az önfeledt együttlétet. Az elmúlt években a világjárvány miatt arra kényszerültünk, hogy távolságot tartsunk mindenkitől, olykor még szeretteinktől is. Különösen is a betegségben, elmúlásban volt ez fájdalmas, amikor pedig a legnagyobb szükségünk lett volna egymásra. Világunk bizonytalanná és kiszámíthatatlanná vált, amelyben még jobban meg kell becsülnünk azt a keveset, ami állandó. Tudatosítanunk kell, hogy minden pillanat egyedi, egyszeri és megismételhetetlen. Már nem lesz olyan húsvétunk, mint utoljára 2019-ben volt. (…)
Az idei húsvétunkra a határaink melletti fegyveres konfliktus, háború árnyéka nehezedik. Persze tudjuk, hogy az élet nem csak a szépségről és az örömről szól, nem mindig barátságos és harmonikus. Tudjuk, hogy az élet nagyon fájdalmas is tud lenni, és bizony része a veszteség és a halál. És aki azt ígéri nekünk, hogy mindez kikerülhető, hazudik.
Kérdezem: csak a félelem és a magány, a betegség és a fájdalom, a halál és a kétségbeesés marad? Az övék lenne az utolsó szó? Ez az újabb válsághelyzet arra szólít fel bennünket, keresztényeket, hogy életünk és társadalmunk alapvető kérdéseihez ne csak a társadalom- és embertudományok nézőpontjával közelítsünk, hanem a hit és az Evangélium válaszát keressük! (…)
Váljunk angyallá társaink számára. Váljunk angyallá embertársaink, köztük az ukrán menekültek és az orosz édesanyák számára! Maradjunk hűek Krisztus teremtő és veszélyes emlékezetéhez. Maradjunk hűek ahhoz a vele való egykori találkozásunkhoz, amely a mi szívünket is lángra lobbantotta, amely minket is megszólított és magával ragadott. A Szentatya is erre buzdít minket lépten-nyomon: lépjünk ki a világba, olvassuk az idők jeleit, és faggassuk a Krisztust, hogy megtaláljuk a szavakat egy örömtelibb, merészebb evangelizációhoz, igaz tanúságtételhez a feltámadásról!
Kérdezem: amit egy éve is feltettem másoknak, magamnak: képesek vagyunk mi erre? Van annak realitása, hogy a birtoklás és a hatalomvágy utáni esztelen hajszát megállítsuk a világban? Képesek vagyunk az öldöklésnek, a kizsákmányolásnak és az elferdített tanok köntösébe bújtatott önzésnek, az érzéketlenségnek és kegyetlenkedésnek megálljt parancsolni, hogy megszülethessen az áldott béke? Vajon a gonosz hatalmak és az emberi felelőtlenség nem rendeztek már vissza mindent? Lehet, hogy elzárták a sírt, visszahengerítve a követ? Nem ott tartunk ma újra, ahol a világ tartott Jézus feltámadása előtt?
Szívem minden reményével és bizakodásával azt mondom: nem! Mert mindezen körülményekkel dacolva és épp ezek között a körülmények között hangzik fel a húsvét üzenete: Ne féljetek, én veletek vagyok! És ez a tapasztalat – „veled vagyok” – mindennél többet ér, mindenen átível. A föld remeghet, a kő inoghat, akkor is világosság támad, mert a feltámadt Úr velünk van. A halálnak nem lesz végső szava, az erőszak nem győzhet az igazság fölött, mert a Feltámadt Krisztus velünk van. Ember embert nem alázhat meg, embert háború, békétlenség, járvány és betegség nem nyomoríthat meg úgy, hogy a feltámadott Úr ne állna mellette, és ne gyógyítaná be sebeit!
Ne féljetek! A feltámadt Úr velünk van.

(A teljes írás a Vigilia áprilisi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés