Martos Levente Balázs

Közel jött hozzánk

Az Eucharisztikus Kongresszus záró eseménye Ferenc pápa budapesti látogatása és szentmiséje volt. Repülőgépe leszállásától a felszállásig mintegy hét órát töltött Magyarországon, de jelenléte a kongresszus meghatározó élménye volt. Így látta ezt bizonyára minden résztvevő, de különleges értelemben én is, a pápa tolmácsaként. (…)
Készültem néhány adattal – hányan vettek részt a kongresszus eseményein, hányan lesznek a mai szentmisén. Készültem azokból, akikkel a mai délelőttön feszes rendben találkoznia kell majd. Készültem – persze olaszul, hogy a nyelvem a szokásosnál valamivel jobban peregjen – az ország, a város meg a szeminárium történetéből, hogy ha szóba kerül, a lényegest tudjam mondani. Minderre nincs szükség, alig kerül szóba. A pápa maga mesél majd a magyarokkal kapcsolatos korábbi élményeiről. Mintha ő is keresné azt a személyes ösvényt, amelyen lélekben ideérkezik, repülőgéptől, biztonsági konvojtól, televíziós csatornáktól függetlenül.
Egyetlen gyermekded kérdéssel is készültem. Hogy nem hiányzik-e neki Argentína. Argentína nem, feleli, de az emberek, a szabad jövés-menés, a találkozások vonaton és autóbuszon, amikor Buenos Airesben mindig a tömegközlekedést választottam, az igen. Az hiányzik, a szabad mozgás másokkal együtt. „Tudod, ezt most nem lehet” – mondja, és egy pillantást vet az autós menetre. Csak azért kérdeztem, folytatom, mert bennem az utóbbi években megnőtt a szülőföld értéke, az otthon, a szülők, régi barátok… Igen, igen, látogattam én is a szüleimet, amíg lehetett, mondja, de most már meg sem ismerném az unokaöcséimet, unokahúgaimat. Ők azért biztosan ismerik Önt, Szentatya! Erre ő: Persze, biztos mondogatják, hogy a pápa a nagybácsim… – És akkor lassan visszatérünk közös, nagy családunk, az egyház témáihoz.
Ezzel a kérdéssel kezdte ő. Hogy mi a szolgálatom. Szemináriumot vezetek, mondom. Hányan vagytok? Milyenek a jelöltek? Válaszában azután dél-amerikai rossz beidegződéseket említ. – És Ön szerint, Szentatya, mire kell különösen is figyelni? Hogy ne legyenek rejtőzők, olyanok, akik külsőségek mögé rejtegetik a belső bajaikat. Aki kész fizikailag is mozdulni, sportolni, és aki szívesen szolgál a plébániákon, közösségben, az általában jó úton van… Én mindig azt mondom a papoknak, folytatja, hogy Istent kell utánozniuk. Isten taktikája a közelség, az együttérzés és a gyengédség. Közel jött hozzánk Jézusban. Együttérző volt a szegényekkel, a betegekkel, a gyengékkel, de másként még a gazdag Zakeussal is. És gyengéd, szelíd… (…)
„Sei stanco?” – kérdezi az első programpont után. Nem, nem vagyok fáradt, felelem. A harmadik találkozó után ismét. De akkor én is visszakérdezek: És Ön, Szentatya, nem fáradt el? – Én élvezem, hogy itt lehetek, feleli nevetve.
Így tudom tolmácsolni, amit a pápa mondott és tett. Találkozásból találkozásba, pillanatról pillanatra. Meg-megállva azok mellett, akikre éppen akkor figyelhetett.
Nem hiszem, hogy emlékezne rám, de én szívesen emlékszem rá. Úgy gondolom, hogy Isten gyengéd és együttérző jelenlétének tanújaként volt köztünk.

Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

(A teljes írás a Vigilia decemberi számában olvasható.)

Image

Megjelent Gerhard Ludwig Müller bíboros John Henry Newmanről írt könyve

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés