Adrienne von Speyr

A világ dolgait Isten teremtette, s igazi alakjukban és igazságuk szerint állnak előtte. Isten ismeri őket; mindent tud, ami összefügg velük. És tudása nem csupán jelenlegi állapotukhoz kötődik, hanem azt is tudja, milyenek voltak és milyenek lesznek. Valamennyit úgy teremtette, hogy a Fiúra irányuljon. A megteremtésükkel vállalt „fáradsága” a Fiúban nyeri el „jutalmát”. Azt látja bennük, amivé lenniük kell; magában a Fiúban látja, aki saját magában beteljesít majd minden dolgot az égben és a földön.
Képi formában tapasztaljuk meg a dolgokat. Kicsiny szeletét alkotják számunkra a valóságnak; a múltat csak rendkívül fogyatékosan ismerjük meg, a jövőt többnyire egyáltalán nem; a jelen pillanat időben és térben egyaránt korlátozott. Egy-egy dolog gyakran olyan arcát mutatja nekünk, amely mások előtt rejtve marad. A képek mindig töredékesek. Ha olyannyira szeretni tudnánk a Fiút, hogy elevenen magunkban hordozzuk, neki köszönhetően számos mélyebb összefüggése szerint láthatnánk a képek világát. Meglátnánk a képeknek azokat a kiegészítéseit, amelyek a Fiúban rejlenek, s a Fiútól eljutnak hozzájuk. Ha így látnánk őket, sokkal nagyobb jelentőségre tennének szert a szemünkben. Azon a viszonyon belül látnánk őket, amelyben kinyilvánítják végérvényes igazságukat: az Atyának a Fiúval fennálló viszonyán belül, s abban a viszonyban, amely a Fiú jóvoltából felemeli és átalakítja őket.
A képekből oly sok van, hogy lehetetlenség áttekinteni őket. Tudjuk azonban, hogy sokféleségükben az Atya már a teremtéskor a Fiúra irányítva alkotta meg őket. Mi magunk is a Fiúra irányítva megteremtett dolgok közé tartozunk, de mivel szellemi, megértésre képes lények vagyunk, az Atya Igéjének köszönhetően meghatározott viszonyban állunk mindezekkel a dolgokkal. A múltbeliekkel is, azokkal is, amelyekhez érzékszerveinkkel nem férünk hozzá, mert az égben, a tenger mélyén vagy a föld ölén rejtőznek: titkaikkal együtt kivétel nélkül a Fiúra irányulnak, akárcsak mi magunk. Más emberek és más korszakok más képeket tapasztalnak meg; közel van hozzájuk, ami tőlünk távol. Nem idegenek és közömbösek azonban számunkra ezek a távoli perspektívák; azok képeit, a világról nyert képeit alkotják, akik testvéreink az Úrban. Kinyilvánítanak nekünk valamit az egyháznak és a benne élő szentek közösségének az értelméből; mert az imádkozó személyek nem szakadnak ki egyéni helyzetükből és nem veszítik el egyéni nézőpontjukat: megmarad a titok, amelyet Isten megoszt a konkrét emberrel, megmaradnak azok a vonások, amelyekkel felruházza. (…) Ez a minden embert megillető méltóság abban tükröződik, hogy mindenkinek egyedi világa van, s világában egyedi képek, és a szemlélődve imádkozó embernek is tudatában kell lennie annak, hogy képei értékesek és jelentősek Isten szemében.

(Az írás a Vigilia szeptemberi számában olvasható.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés