1700 éves a vasárnapi munkaszünet

A keresztények a vasárnapot, Krisztus feltámadására emlékezve, mindig is ünnepnek tekintették. Erről a patrisztikai irodalomból és még a római szerzőktől is igen korai időből maradtak ismereteink. Szent Ignác antiochiai püspök (vértanúhalált halt Kr. u. 110 körül Rómában) a magnésziaiakhoz címzett levelében írta (IX, l): „Ha tehát azok, akik a régi életrendben nevelkedtek, eljutottak a remény újdonságára, ne a szombatot tartsák, hanem éljenek az Úr napja szerint”. Alig néhány évvel később ezzel összhangban olvasható az ifjabb Plinius helytartónak Traianus császárhoz írt levelében, amelyben a bithüniai keresztényekkel szemben szükséges eljárást tudakolta: „A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére…” Plinius az összejövetel napját nem nevezte meg, ami érthető. Megjegyzése minden bizonnyal a rendszeres vasárnapi gyülekezésekre vonatkozik. A vasárnap ünnepléséről a későbbi keresztény szerzőktől bőven értesülünk: eleinte főként az ünnep szombatról vasárnapra kerüléséről írtak. A legkorábbi ismert, szövegükben fennmaradt zsinati rendelkezésekben már elvárják vasárnaponként a hívők részvételét a közösségben. Az elvirai (Hispania) zsinat 21. kánonja szerint (Kr. u. 306): „Ha valaki, aki a városban lakik, három vasárnap nem jön a gyülekezetbe, rövid időre tartsák távol, hogy így feddésben részesüljön”.
A vasárnap mint munkaszüneti nap mára egyetemessé vált, alapvető része mindennapi életünknek és kultúránknak. A 4. század elején azonban nemcsak a Római Birodalom keresztény lakossága számára vált ünneppé. Kereken 1700 évvel ezelőtt, 321. július 3-án Constantinus császár rendelte el a vasárnapi munkaszünetet. Körültekintően fogalmazott: „Minden bíró, a városi nép és valamennyi mesterség műhelye a Nap tiszteletreméltó napján pihenjen. A vidékre helyezettek azonban szabadon foglalkozzanak a föld művelésével, mert gyakran megtörténik, hogy más napon nem adható át alkalmasabb módon a gabona a szántásnak vagy a szőlő a vermeknek, nehogy a megfelelő pillanattal együtt odavesszen az a haszon, melyet az isteni gondviselés juttatott.” A dies Solis, a Nap napja a keleti eredetű, hétnapos hétnek a bolygókról elnevezett nap-elnevezése. A keresztény ünnepnappal egyező heti „pihenőnap” kijelölése a birodalom minden lakosa számára állapította meg a hét napos hetet, amely rögzült, és ezzel vallási, kulturális hagyományt teremtett.

(Tóth Endre írása teljes terjedelmében a Vigilia augusztusi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés