Mozart és a teremtett világ zenéje

Wolfgang Amadeus Mozartról szeretnék szólni röviden. Miért és milyen tekintetben nevezhető páratlannak ez a férfiú? Miért állítható, hogy szinte minden ütemmel, amely eszébe jutott, és hangjegyekké vált a keze alatt, olyan zenét alkotott annak, aki meg tudja hallani, amelyről a legkevésbé sem elég azt mondanunk, hogy szép: olyan zenét, amely nem szórakozást, élvezetet, emelkedett hangulatot nyújt az igaz embernek, hanem ételt és italt, olyan vigasszal és figyelmeztető intéssel teli zenét, amelyre szüksége van, nem virtuozitásban kimerülő, és nem is szentimentális, hanem mindig „megérintő”, szabad és felszabadító, mert bölcs, erős és szuverén zenét? Miért állítható joggal, hogy Mozart a teológia (különösen a teremtéstan, majd aztán a végső dolgokról szóló tan) területéhez tartozik, jóllehet nem egyházatya, és a jelek szerint nem is volt különösebben buzgó keresztény (ráadásul kereszténynek is katolikus!), s ha éppen nem dolgozott, úgy tűnik, a mi mértékeink szerint meglehetősen könnyelmű életet élt? Azért állítható joggal, mert valami olyat tudott a maga egészében jó teremtésről, amit az igazi egyházatyák és a reformátorok, amit az ortodoxok és a liberálisok, amit a természetes teológiával és az Isten igéjével felfegyverzettek, főként pedig az egzisztencialisták nem tudtak ugyanígy, vagy legalábbis nem tudták kifejezni és érvényre juttatni, de a Mozart előtt és után élő nagy zenészek sem tudtak ebben a formában. E téren Mozart tisztaszívű volt, s toronymagasan emelkedett az optimisták és a pesszimisták fölé.

(Karl Barth írását a Vigilia júniusi számában olvashatják.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés