„Végig a földön szárnyal a szavuk”

A katolikus egyház és a rádiózás kezdetei Magyarországon


A budapesti rádió rendszeres adásai 1925. december 1-jén kezdődtek meg, és a programban hamarosan egyházi közvetítések is helyet kaptak: karácsonykor a belvárosi plébániatemplom zenés miséje mellett református és evangélikus istentiszteletek szerepeltek a műsorban, majd ezután hetente váltakozva adtak katolikus és protestáns közvetítéseket. A műsorszórás hazai megindulásával kapcsolatban két markáns vélemény jelentkezett a katolikus nyilvánosságon belül. A konzervatív felfogás azt hangsúlyozta, hogy a szentmise közvetítése elvi szempontból helytelen, hiszen a szentmiseáldozat feltétlenül megköveteli a személyes jelenlétet. A szentbeszéd közvetítését pedig arra hivatkozva kárhoztatta, hogy az elvonja a „lanyha lelkeket” a templomba járástól, továbbá árt a felekezeti békének is, mert a protestáns szónokok beszédeikben többnyire a katolikusok kritikájával foglalkoznak. Erre való tekintettel azt is kiemelte, hogy a katolikus hívek a rádióban sem hallgathatnak protestáns prédikációkat, hiszen nem elég képzettek a teológiai tévelygések felismeréséhez. A másik álláspont hívei számára viszont kétség sem fért ahhoz, hogy az egyház érdekében feltétlenül szükségesek a rendszeres templomi közvetítések, ám a megvalósítást, a budapesti rádió műsorpolitikáját ők is erőteljes kritikával szemlélték. A Magyar Kultúra szerzői szerint például a rádió vezetői aránytalanul nagy figyelmet fordítottak a protestánsok érdekeire, és különösen azt nehezményezték, hogy néhány hónappal korábban, 1925 szeptemberében az illetékesek a protestánsok érzékenységére hivatkozva visszautasították Bangha Béla javaslatát, aki templomi konferenciabeszédeinek közvetítését szerette volna elérni.
A kérdés megítélése tehát nem volt egyértelmű, ezért Mészáros János, az esztergomi érsek budapesti helynöke megbeszélésre hívta az egyházi szaktekintélyeket. Itt egy későbbi beszámoló szerint „egyesek még vonakodtak a rádiónak helyt adni a mi katolikus igehirdetésünk terén, de a többség határozottan a rádió mellett nyilatkozott”. A probléma szerepelt a püspöki kar 1926. márciusi ülésének napirendjén is: a testület Csernoch János hercegprímás kérésére megállapította, hogy a szentbeszédek és istentiszteletek rádiós közvetítése nem ad okot aggodalomra, azonban azt szükségesnek ítélte, hogy „a rádiókészülék előtt kiváló egyházi szónokok beszéljenek, akiknek kötelessége a híveket figyelmeztetni, hogy a szentmisehallgatás kötelességének a rádióhallgatás által nem tesznek eleget”. A közvetítések tehát zöld utat kaptak, azonban az egyház továbbra is fontos feladatnak találta a hívek megfelelő tájékoztatását. 1926 májusában helyezték ki a budapesti templomok kapujára Mészáros János felhívását, amely arra figyelmeztetett, hogy a szentbeszédek és az egyházzene szabadon hallgathatók rádión, de a híveknek személyesen is meg kell jelenniük a szentmisén, „hacsak ebben betegség vagy egyéb komoly ok őket meg nem akadályozza”. Arra is emlékeztetett, hogy „mivel az Anyaszentegyház a hit tisztaságának megőrzése céljából a más vallású istentiszteleteken való részvételt tiltja, a katolikus hívőknek más vallású istentiszteleteket (prédikációkat, imákat) rádión sem szabad hallgatniuk”.

(Klestenitz Tibor írása teljes terjedelemben a Vigilia májusi számában olvasható.)

Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés