Mary Oliver: A jégmadár

A jégmadár feltör a sötét habok közül,
mint valami kék virág, a csőrében egy
ezüst levéllel. Szerintem ez
a legszebb világ – feltéve, hogy belefér
egy kis halál, mégis van-e olyan nap az életed során,
amelyben ne lenne egy csobbanásnyi boldogság?
Több hal van, mint ahány levél
ezer fán, és a jégmadár különben sem azért
született, hogy ezen gondolkozzon, vagy bármi máson.
Amikor a hullám bezárul kéklő feje fölött, a víz
víz marad – az éhségről szóló történet
az egyetlen, amelyet valaha hallott és elhitt.
Nem mondom, hogy igaza van. Mint ahogy
azt sem, hogy nincs. Áhítatosan lenyeli az ezüst levelet
azzal a vöröslő, törött folyóval, majd egy éles, könnyed sikollyal,
amelyet akkor sem lennék képes kiverni figyelmes testemből,
ha az életem múlna rajta, újra a fénylő tenger
felé veti magát, hogy megismételje, és újra megcsinálja
(ahogy én vágyok csinálni valamit, bármit) tökéletesen.

Mary Oliver (1935–2019) Pulitzer-díjas amerikai költő. A romantikus hagyományból táplálkozó, illetve Walt Whitman vagy épp Elizabeth Bishop munkásságával is rokonítható lírájának központi témája a természet, valamint az egyén kapcsolata a környezetével, amelyet világos, lényegre törő versbeszéddel ábrázol.
Néhány verse a Vigilia januári számában olvasható Tóth Bálint fordításában. 
 
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés