„Állni, a stigma árnyékában”

Bognár Zsuzsa Ingeborg Bachmann és Paul Celan kapcsolatáról


Feloldhatatlannak látszó biográfiai ellentét választotta el őket: Bachmann korán elismert osztrák származású költő volt, akinek apja elkötelezte magát a bevonuló nácik mellett, míg Celan bukovinai zsidó családból származott, szülei a holokauszt áldozataivá váltak, s ő maga szinte földönfutóként, csak mérsékelt sikerrel tudott bekerülni a mértékadó nyugat-európai irodalmi körökbe. Mindezek ellenére hasonlóan gondolkodtak az antiszemitizmus továbbélésének veszélyéről, a művészet társadalmi hivatásáról és a költői nyelv újrateremtéséről.

Bachmann mindössze három évvel élte túl Celant, így kettejük intenzív párbeszéde része lett az alkotásfolyamatnak. Bachmann prózájában többször is felbukkan a Celanhoz fűződő, rendkívül inspiráló és egyben saját magát felőrlő viszony. Celanról mintázta a költő halála után, 1971-ben kiadott Malina című regény fekete lovasát Kagran hercegnőjének legendájában, és Celan-verssorok szövik át a regény szövetét is. Olyan versek, amelyeket Celan még maga ajánlott Bachmann-nak a Mák és emlékezet című kötetéből.

A sűrű intertextuális kapcsolódások ugyanakkor nemcsak a szerelmi történet, hanem egy poetológiai dialógus dokumentumaiként is értelmezhetőek, hiszen a művészi önreflexió mindkét költő lételeme volt. Bachmann Undine elmegy című monológnovellájában például a címszereplő egyszerre jeleníti meg a feltétlen szerelem utópisztikus igényét és a művészetnek a hétköznapi léttel való összeegyeztethetetlenségét. A szakirodalom vélekedése szerint a novella felfogható poetológiai reflexióként Celan Meridián címen ismert beszédére, melyet a költő 1960-ban a Georg Büchner-díj átvételekor mondott el.

(Bognár Zsuzsa Celan-hatások a német irodalomban című írása a Vigilia novemberi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés