Az újabb ortodox teológia

Nacsinák Gergely Khrisztosz Jannaraszról


Magyarul sajnos nemigen létezik az a fogalom – pláne a szerepkör –, amellyel Jannaraszt és szerteágazó tevékenységét jellemezni szokták. A szerepet, amelyet Görögországban évtizedeken keresztül betöltött, angolszász nyelvterületen „public intellectual”-ként határozzák meg, ami olyan, független értelmiségit jelöl, aki, ha a helyzet úgy hozza, nem rest közügyekben sem szót emelni: de nem párt- vagy ideológiai érdekek képviselőjeként, hanem szakterületéből – azaz jelen esetben a filozófia és teológia felől – kiindulva, szuverén gondolkodóként. Heti rendszerességgel publikált tárcákat, reflexiókat az egyik legnagyobb példányszámú görög napilapban, interjúkat adott, emellett egyetemi előadásokat tartott, könyveket írt. Ily módon életművének több bejárata is van. Éppúgy meg lehet közelíteni a teológia, mint a filozófia, a vallástörténet, vagy akár a szociológia felől is. A szaktudományok képviselői, csatolt intézményeikkel egyetemben az ilyesmit rendszerint nehezen tolerálják:

Jannarasz a teológusok szemében filozófus, a filozófusoknak sokkal inkább teológus, független értelmiséginek túl ortodox, az egyházi konzervatívok ízlésének viszont túlságosan autonóm. Publicistának szépíró, de az irodalmárok közé mégsem sorolnánk, hiszen sosem hozott tető alá vegytisztán szépirodalmi művet. Ahhoz, hogy „nyugati” gondolkodó legyen, túlságosan „keleti”, „keleti” vallásbölcselőnek viszont kimondottan „nyugati” észjárású. Érdekes módon ez az intellektuálisan nívós, tudományos igényű, és épp ezért úgyszólván „nehéznek” számító teológia nem rekedt meg az akadémiai keretek között: érvényességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy hatással volt és van például az áthoszi lelkiségre és szerzetesi életre is, hiszen a Szent Hegy kilencvenes évektől jelenlévő „új nemzedéke” olvasta őket. Ez a teológia nem fél konfrontálódni a mával, nem fázik az interdiszciplinaritástól, mégis úgy kíván időszerű lenni, hogy nem a terminológiai korszerűséget vagy az aktuális lelkiségi divatot tartja szem előtt, hanem hogy időszerűségét az időtlenre alapozza. Ahogy Florovszkij fogalmazott annak idején: „A teológia feladata nem igazán az volna, hogy a hit hagyományát kortárs nyelvezetre, modern filozófiai terminusokra ültesse át, sokkal inkább az, hogy az atyák ősi hagyományában fölfedezze a keresztény filozófia örök princípiumait; a feladat tehát nem abban áll, hogy a dogmát a kortárs filozófia eszközeivel értékeljük, hanem hogy újjáformáljuk a filozófiát a hit tapasztalata alapján; hogy a hit tapasztalata legyen a filozófiai nézetek forrása és mértéke”.

(Az írás teljes terjedelemben a Vigilia augusztusi számában olvasható.)
Image
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés