John Henry Newman

Lukács László írása az angol bíborosról


Az igazság felé vezető útján fokozatosan ismerte fel Newman, hogy Jézus Krisztustól és az apostoloktól kezdve a történelem folyamán hogyan fejlődött a keresztény tanítás. Fiatal korában az ókori egyházatyák tanulmányozása vezette el ahhoz a felismeréshez, hogy a Bibliára épülő apostoli hagyományt a római egyház őrizte meg hitelesen. Ez a hagyomány nem merev tételek összessége, hanem eleven folyamat. A konverzióját megelőző években egzisztenciális kérdés lett számára, hogy az apostoli kor csíraszerű hite hogyan bontakozott ki a századok folyamán; viszályok és viszontagságok, hitek és tévhitek közepette az egyház hogyan tudta hitelesen megőrizni és egyre jobban megérteni a ki nyilatkoztatást. Oxfordi egyetemi prédikációi szónoki pátosszal ecsetelik a dogmafejlődés folyamatát – anglikán lelkészként elmondott utolsó beszéde már teljes egészében erről szólt. A keresztény tanítás fejlődését aztán egyik leghíresebb könyvében foglalta össze, írását azonban váratlanul meg- szakította, s levonva annak végső következtetését 1845-ben kérte felvételét a katolikus egyházba. Belső fejlődését találóan jellemzik úgy, hogy valójában nem „áttért”, hanem „fokozatosan felfedezte eredendő katolicitását”.

A hányattatások azonban nem értek véget Newman életében azzal, hogy katolikus pappá szentelték és az oratoriánus kongregáció tagjává lett. Katolizálása miatt sokan, köztük egykori barátai is, árulónak tartották, a hivatalos római fórumokon viszont gyanakodva figyelték „liberális” nézeteit. A katolikus egyházban három fontos megbízást is kapott, végül mindhárom kudarccal végződött. A legfontosabb közülük az ír püspökök felkérése volt: alapítson katolikus egyetemet Dublinban. A tanítást és nevelést Newman igen fontos feladatának érezte, sokat foglalkoztatta az egyetem eszméje. Newman kiemeli a teológia alapvető fontosságát az egyetemi életben, de ugyanilyen erővel száll síkra azért, hogy a katolikus egyetem ne csupán „papképző szeminárium” legyen, hanem valóban a tudományok összességét fogja össze. Így tud a teológia a történeti és természettudományi diszciplínákkal karöltve gyümölcsöző párbeszédet folytatni az igazság keresésében. Jellemző, hogy II. János Pál pápa a katolikus egyetemekről 1990-ben kiadott apostoli rendelkezésében Newmant idézi: „A katolikus egyetem kiváltsága és felelőssége, hogy fenntartás nélkül az igazság ügyének szentelje magát.”

(Lukács László Gerhard Ludwig Müller Newman-könyvéről írt ismertetése teljes terjedelemben a Vigilia júliusi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés