„Tapasztalatból szólok hozzátok: a hitnek köszönhetően találtam meg álmaim forrását, és azt az erőt, melyekkel álmaimat meg tudom valósítani” – Ferenc pápa önvallomása rávilágít a hit és az álmok közötti szoros összefüggésre, amely meghatározza gondolkodásmódját, egyházértelmezését, és ezekkel összefüggésben azt a küldetéstudatot, amely nem pusztán személyes spirituális vonást, egyéni specifikumot jelent, de kihat a katolicitás mind elvi, mind gyakorlati megragadásának mikéntjére is. Jelen írásunkban arra teszünk kísérletet, hogy feltérképezzük az álmok szerepét a pápa teológiájában, egyházfői megnyilatkozásaiban, s utunk végén eljussunk a „láthatatlan városba”, amely újfajta módon állítja elénk az egyházat – önnön látható határain túl is. (…)

Az egyház sajátos küldetést nyer az álmodó Isten és az álmodó ember kapcsolatában. A nagy missziós parancs (Mt 28,18–20) nem csupán valamiféle hitterjesztési kötelezettséget ró ránk, hanem arra hív meg, hogy egyházként együtt álmodjunk a teremtő Atyával. Ferenc pápa teljességgel ebbe a perspektívába helyezi saját „programját” első buzdításában, amit épp emiatt helyesebb lenne az egyházról megfogalmazott személyes álmának nevezni: „Olyan missziós választásról álmodom, amely képes átformálni mindent, hogy a szokások, stílusok, időbeosztások, nyelvezetek és minden egyházi struktúra inkább a mai világ evangelizálására alkalmas csatornává váljon, mintsem az önfenntartás eszköze legyen” (EG 27). A semmit változatlanul nem hagyó átalakulás (lásd EG 25) ily módon nem a tartalmában, hanem sokkal inkább kibontakozása módjában új. Az egyház és a teológia ugyan objektíve tudja (vagy legalábbis tudhatná), mi az Istentől kapott álom tárgya (objectum materiale), még akkor is, ha ezt nem egy – Umberto Eco szavával élve – onirikus kódex segítségével fogalmazza meg; mindeközben mintha mégis nehezen találná azokat az utakat és módokat (objectum formale), amelyek ahhoz szükségesek, hogy hatékonyan keresztülvigye ennek következményeit a gyakorlatban. Ezért van szükség nyitott és kilépő egyházra (EG 20–24), olyanra, amely kész kezdeményezni, bevonódni, kísérni, gyümölcsöt hozni, ünnepelni (lásd EG 24). Az Isten álmát álmodja az emberi álmok milliárdjaiban és azok által, az egyetemes testvériség ígéretének erejében bízva.

(A teljes írás a Vigilia márciusi, „Ferenc pápa tíz éve” tematikájú számában olvasható.)