„A háborútól a béke, az ürességtől a teljesség felé”

Dorothy Day nevét viseli a Staten Island-i komp


November 4. óta Dorothy Day, a társadalmi igazságosság, a béke és a szegények ügyét képviselő amerikai katolikus aktivista nevét viseli a New York-i Staten Island és Manhattan között közlekedő komp. Dorothy Day, akinek boldoggá avatási eljárása 2000-ben hivatalosan megkezdődött, vagyis azóta „Isten szolgájának” nevezhető, meggyőződéseiért és tüntetéseken való részvételéért többször is börtönbe került, s „Catholic Worker” című újságjával meghatározó hatást gyakorolt az amerikai munkások életére. „Milyen nagyszerű”, nyilatkozott a komp elnevezésének alkalmából Timothy Dolan New York-i bíboros-érsek, „hogy ez az embereket szállító komp mostantól a béke, az igazságosság és a szeretet hívő apostolának nevét viseli, aki egész életét annak szentelte, hogy az embereket a háborútól a béke, az ürességtől a teljesség, az elszigeteltségtől a közösség felé indítsa el.” Az évente tízmillió embert szállító komp névadási ünnepségén Eric Adams New York-i polgármester kiemelte, hogy Dorothy Day neve a „békéért és az éhezés ellen tett erőfeszítéseire fogja emlékeztetni a város lakóit és látogatóit”. Dorothy Day Staten Island-en lépett be a katolikus egyházba, és Manhattanben találkozott Peter Maurinnal, akivel útjára indították a Catholic Worker című újságot és megalapították a rászorulók részére az első „befogadó házat” (hospitality house), amelyből ma már 250 működik az Egyesült Államokban. Ezért is gondviselésszerű, mondta Timothy Dolan bíboros, hogy a komp éppen ezt a két városrészt köti össze.
Image

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés