Harag Márton: Értelmet adhat-e a lélek fejlődése a szenvedésnek?

John Hick elméletének kritikai vizsgálata


A legégetőbb emberi kérdések közé tartoznak azok, amelyek az emberi egzisztenciát érintik, s megkerülhetetlenek minden kor embere számára. A halál és a szenvedés kérdésére számtalan gondolkodó és vallás próbált meg elégséges válaszokkal szolgálni. Ebbe a folyamatosan zajló törekvésbe ágyazódik bele az angol-amerikai protestáns (presbiteriánus) vallásfilozófus és teológus, John Hick (1922–2012) istentana, amelynek célja Isten jóságának, mindenhatóságának és érthetőségének megvilágítása a világban megtapasztalható rossz tényszerűsége ellenére. Gondolatait a soul-making theodicy néven ismert elméletében dolgozta ki, amelynek főbb pontjait a teljesség igénye nélkül kritikai észrevételeknek helyt adva vizsgálok meg. Először John Hick elképzelését mutatom be, majd pedig a kérdéses pontokat vizsgálom meg kritikusainak meglátásait felhasználva.

1. A lélekfejlesztő istentan (soul-making theodicy)
John Hick elképzelésének kiindulópontját az ember bibliai teremtéstörténete és annak értelmezései alkotják. Utóbbi közül kettőt emel ki és állít szembe, amelyek alapján kétféle istentant különböztet meg. Az egyik Ágoston értelmezése, amely a szöveg etiológiai igényének megfelelően a szabad akarattal való visszaélés következményének állítja be a rossz megjelenését a világban. Hick szerint az ágostoni válasz abból az előfeltevésből indul ki, hogy a mindenható és jóindulatú Isten jónak teremtette a világot és benne az embert. Azonban egy prekozmikus pillanatban a sátán (angyalaival együtt) visszaélt kapott szabadságával, és magával ragadta az embert azáltal, hogy tévútra vezette. Ez egyet jelent a gonoszság és a szenvedés jelenlétének kezdetével, s ez az esemény az emberiség kozmikus katasztrófája lett. Az idők végén helyreállítja Isten a teremtés rendjét, mikor megítéli az emberiséget, a gonoszokat a kárhozat tüzére veti, az igazakat pedig örök élettel jutalmazza. Ez a narratíva az erkölcsi és a természetes rossz megjelenésének okaként a teremtményi szabadsággal való visszaélést jelöli meg, amelynek jelentősége nemcsak abban áll, hogy felmenti Istent a szenvedés és a rossz okozása miatt őt érő vádak alól, hanem egy metafizikai következtetést is megalapoz. Mivel nem Isten teremtette a rosszat, az nem létezhet szubsztanciálisan, csak a teremtményeken élősködve.

(A teljes írás a Vigilia augusztusi számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés