Gájer László beszélgetése Halmos Ábellel és Viszló Andreával

a Pannonhalmi Területi Főapátság szinodális folyamatáról (A Pannonhalmi Területi Főapátságban 2021. október 17. és 2022. április 23. között tartották meg a szinódus egyházmegyei szakaszát)

Halmos Ábel: A szinódus a kommunikációra, a beszélgetésre való felhívás. Fontos, hogy elkezdtünk egymással beszélgetni, méghozzá nem akármiről, hanem a hitünkről. A közösségeink küldetéséről. A folyamat során az mindenképpen nagyon erősen kidomborodott, hogy a misszió az első számú feladat: meghívni, és hívogató közösségeket építeni.
A legerősebb tapasztalatom a szinódusból az, hogy miközben egy szekularizálódó világban élünk, van esélye a missziónak. A szekularizáció közösségeinket könyörtelenül felfaló folyamat, ezt Bakonybélben és a falvakban is tapasztaljuk, mint ahogy szerte Európában. Sok ember formálisan megkeresztelteti a gyermekét, aztán eltűnnek, fogy a hívők száma, szóval leszálló ágban vagyunk. A szinódus azonban rámutatott arra, hogy a „passzív fogyasztóként” működő hívek közül meghívott emberek szívesen megnyilatkoznak és szolgálatot vállalnak. Ez pedig óriási minőségi változás. Meg kell hívni az embereket, hogy meghallgassuk egymást, és hogy résztvevők lehessenek. Hogy az egyházért való társfelelősséget átéljék. Meg kell szólítanunk a peremen élőket, akik nem szoktak eljönni a templomokba. Őket is valami módon meg kell hívnunk. A szolgáltató egyházból missziós egyházzá alakulni, engem erre hív a szinódus. Ehhez fontos, hogy befogadók, elfogadók legyünk. Ne utasítsuk el az embereket, de ragaszkodjunk a keresztény hithez, mert ebből nem engedünk.
A magyar egyházban a vezetőket és hívő testvéreinket is bátorítanám, hogy ne féljenek ettől. Egy csoportos találkozásnak persze vannak veszélyei. Nem egyszerű egy csoportbeszélgetést mederben tartani, a csoportfolyamat könnyen félrecsúszhat. Ezért fontos volt a képzés, a készület, és a koordinátorok szerepe is. Összességében nagyon jó élményünk volt. Nem olyan szinódusról szereztünk tapasztalatot, mint amit a németekkel kapcsolatban hallunk: radikális elképzelések és népszavazásszerű közösségi akaratérvényesítés. Inkább a közösség épülését és a megújulás gyümölcseit érzékeltük. Ha együtt olvasunk az Igét és a Szentlélekre hallgatunk, abban sok kincs rejlik. A kérdőív is hasznos volt, de talán még több jött ki abból, amikor együtt voltunk és beszélgetünk. Érdemes volt belevágni, érdemes volt megfelelően előkészíteni, és tapasztalataink alapján merjük ajánlani másoknak is.

Fotó: Merényi Zita /Magyar Kurír
(A teljes beszélgetés a Vigilia augusztusi számában olvasható.)
Image

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés