Görögkatolikus papfeleségek élete és helyzete

Szemán-Tóth Teodóra


Görögkatolikus pap felesége lettem, de úgy érzem, hogy most (ötéves házasként) lettem igazán papfeleség. Középiskolás koromban több esetben előfordult, hogy azt mondták nekem, mivel papgyerek vagyok (azaz az édesapám pap), biztosan pap lesz a férjem. Erre mindig azt válaszoltam (és mai napig így gondolom), aki tudja, mit jelent papfeleségnek lenni, az nem törekszik arra, hogy az legyen. Én tudtam. De azt is, hogyha Isten jövendőbelimnek egy papnövendéket jelöl ki és eljön az idő, hogy megkérje a kezem, akkor nem csupán egy férfinak, hanem egy egész életformának kell igent mondanom. Igent mondtam.
Egy tanulmányvégzett papnövendéknek még a papságban való részesülés előtt el kell döntenie, hogy családosként szeretne-e élni vagy sem. Diakónussá szentelés után ugyanis nem lehet házasságot kötni. A leendő papfeleségnek hatalmas szerepe van abban, hogy a férje pap lehessen. A szentelési kérelem benyújtásakor a leendő papfeleségnek írásba kell foglalnia, hogy támogatja a férje felszentelését, valamint bárhova kap kinevezést már papként, ő követni fogja mindenhova. Ez nagyon keményen hangzik, főként a mai világban, ahol a női egyenjogúságért folytatott „harc” kiemelkedő. A papfeleség mint nő viszont egyáltalán nem mondható egy férfi (jelen esetben a pap férje) elnyomása alatt szenvedőnek. Partnerek. A házasságuk minden egyes percében együtt, közösen, egymásra támaszkodva élnek, de nem is lehet másképpen.
Nagyon kifejező, amikor a pap vagy a papfeleség (egyedül vagy együtt) így fogalmaznak: „szolgálati helyünkön”. Igen, többes számban beszélnek. Nemcsak a pap szolgál egy közösségben, hanem a papfeleség is. Viszont nagyon fontos, hogy szolgálnak, de nem kiszolgálnak. Vagyis nagy hangsúly van azon, hogy ők is részesei a közösségnek, ők is tesznek (avagy szolgálnak) a közösségben, de nem kiszolgálják azt. A papfeleség legfontosabb feladatának a meghallgatást tartom. Ő az a személy a közösségben, és olykor az egész településen is, akihez mindenki oda tud fordulni, akinek mindenki el tudja mondani az aktuális gondolatait, érzéseit. Legtöbbször ez a meghallgatás jelent a legtöbbet, egy együttérző mosoly vagy éppen egy támogató kézfogás mellett. A hívek között is vannak olyanok, akik sokkal jobban el tudják mondani gondolataikat, érzéseiket egy nőnek, jelen esetben a papfeleségnek, mint egy férfinak (a papnak). (…)
Mit mondhatok még? Csodálatosnak tartom, hogy a pap és a papfeleség (később a gyerekeik is) együtt szolgálnak. Együttesen élik meg életük minden egyes percét. Sokkal inkább tudják egymást támogatni, nemcsak mint férj és feleség, hanem mint pap és papfeleség, mint nő és férfi, mint anya és apa, mint ember és ember…

(A teljes írás a Vigilia júliusi, „Görögkatolikusok Magyarországon” tematikájú számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés