Harminckét éve vagyok görögkatolikus pap felesége. Édesanyám épp kétszer ennyi ideig, hatvannégy éven át (haláláig) volt – számomra minta- és példaadó – papné.
Tizenévesen többször kimondtam: azt biztosan nem fogom csinálni, amit a szüleim. Később elcsíptem magam: anyám mondataival vigasztalok, apám éleslátásával bizonyítok… Sokat kaptam tőlük. A legtöbbet: a vágyat, hogy minden nap egy kicsivel jobb (keresztény) ember legyek. Ma azt merem leírni, hogy a papnéság sem több ennél. Minden nap kicsivel több jót tenni, kicsivel több embernek segíteni, kicsivel többet imádkozni. Minden nap kicsit szorosabbra fűzni a kapcsolatomat a Megváltó Krisztussal.
Hogyan is megy ez feleségként, anyaként, dolgozó asszonyként, papnéként? Mikor mi domborodik ki. Természetesen léteznek állapotbeli kötelességek, amelyek felülírnak dolgokat: egy beteg gyerek, haldokló szülő, kivételes munkahelyi helyzet. Ám ezek ideiglenesek. Azt, hogy miként rendezzük be az életünket, nem ezekhez igazítjuk. Hanem a Szentíráshoz. Abban találjuk leírva a küldetésünket. Ami az én esetemben nagyon egybevág a férjemével, teljesen tudok azonosulni az ő hivatásával. Két nővéremnek és nekem sokszor mondogatta apánk, hogy csak az legyen közülünk papné, aki, ha fiúnak születik, pap lenne. Lehet, hogy 35 évvel ezelőtt „csak” szerelmes lettem, de mivel Orosz István a papi hivatásra készült, így én a papnéi hivatásra. Ami a világi apostoloké is, ami mindenkinek szól: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden nemzetet” (Mt 28,19). Nagyon szépen kiteljesül az életemben ez az utolsó hat évünkben, amikor a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs megbízottjaként dolgozom. De az előző munkahelyeimen is megtaláltam, hogyan képviseljem a munkatársaim körében Jézus Krisztust. Egy idő után rákérdeznek az emberek, miért teszek bizonyos dolgokat másként, mint az emberek általában. Csak következetesnek kell lenni. Akkor is imádkozni étkezés előtt-után, amikor „nem olyan” közegben ebédelünk, menetrend szerinti járaton is keresztet vetni az út menti kereszteknél. Egyszerű, de komoly hitvallások ezek, amelyek „beindítják” mások gondolatait.

(A teljes írás a Vigilia júliusi, „Görögkatolikusok Magyarországon” tematikájú számában olvasható.)