A magyar görögkatolikusok és az ikonfestészet

Terdik Szilveszter


Az 1970-es évektől, Timkó Imre és Keresztes Szilárd püspöki szolgálata alatt valódi ikon-reneszánsz bontakozott ki a hazai görögkatolikusok között. Mind a két főpásztor elkötelezett volt – a zsinati szellemnek megfelelően –, hogy a bizánci hagyomány vizuális örökségét egyháza életének szerves részévé tegye. Számos templomban, ahol még nem volt, vagy ahol korábban kibontották, új ikonosztázt építettek. Igaz, arra is akadt példa, hogy az új képfal csak kevés ikonból állt, a szerkezet az átláthatóságot biztosító rácsos építmény maradt, de a semminél ez is több volt. A nyíregyházi szeminárium udvarán 1980-ban új, bizánci stílusú kápolna épült, melynek ikonosztázát 1987-ben szentelték fel: a kápolna szélességéhez igazodva egy barokkosan faragott, áttört szerkezet volt kevés ikonnal, amelyeket Kárpáti László festett. Valójában ez a példa is azt mutatta, hogy még ekkor is nehezen tudtak elszakadni a faragott, díszes szerkezet ikonokkal szembeni elsőbbségétől.
Az 1970-es évektől épülő képfalak ikonjait jellemző, reprodukcióízű másolatok világán messze túllépett a Miskolcon élő, ortodox Kárpáti László, aki rajzot és bölcsészetet tanult, majd muzeológusként dolgozott, amelynek köszönhetően a Kárpáti régió ikonfestészetét is tanulmányozta. Munkáit a technikai és formai hagyományok felelevenítése jellemzi, bár előbbinek gyakran gátat szabtak a szerény anyagi lehetőségek. Ikonjait nagyon pontos rajzos szerkezet, visszafogott, időnként szinte avantgárd színhasználat jellemzi. Munkái számos templomunkban megtalálhatók, igazi összművészeti alkotást hozott létre a szlovákiai Nagytárkány (Veľké Trakany) magyar görögkatolikus templomában.
Az 1989-től kezdődő politikai változásoknak köszönhetően az ortodox többségű volt szocialista országokban hallatlan lendületet vett a szakrális művészetek művelése: a művészeti akadémiákon gyakran saját tanszékekkel rendelkező ikonfestők számos fiatal művésznek adják át az ősi technikai tudást, az ikonográfiai formákat. A magyar görögkatolikus templomokban ekkor nyílt lehetőség arra, hogy néhány épületet „tetőtől talpig” figurális jelenetekkel fessenek ki, amire már szinte két évszázada nem volt példa ebben a régióban. Ilyen típusú, elég változó színvonalú falfestéseket köszönhetünk Mihail Pascariu román ortodox festőnek. A bukaresti képzőművészeti akadémia tanára, Grigore Popescu és csapata 2000 után kezdte el valódi al fresco technikával az ózdi új görögkatolikus templom kifestését, ami hazai viszonylatban abszolút unikálisnak számít. Nemcsak technikai, hanem művészi színvonalában is páratlan minőséget képvisel ez a munka. A ritka technika a hazai megrendelők számára szokatlanul magas költségekkel jár, így a kifestés (egyelőre) csupán a templom szentélyére korlátozódik.
A 20. század utolsó negyedétől kezdve jelennek meg azok a művészeti akadémiát végzett festők, akiknek a művészi formanyelvét a bizánci tradíció határozza meg.

Fotó: A mályi görögkatolikus templom ikonosztázionja; az ikonokat Kárpáti László festette.
(A teljes írás a Vigilia júliusi, „Görögkatolikus Magyarországon” tematikájú számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés