Kárpátalja és a háború


Február 24. emlékezetes dátum lett Európában, de elsősorban az Ukrajnában élő emberek számára. Ezen a napon kezdte meg hadműveleteit Oroszország Ukrajnában. Kárpátalján is sokként ért mindenkit a háború híre. Egy nappal korábban még az volt az aggodalom tárgya, hogy feljebb mehet az üzemanyagok ára Ukrajnában, másnapra már egészen más foglalkoztatta az embereket. Sokakat elfogott a bénultság, csöndben meredtek a képernyőre, míg a televízió ontotta magából a híreket a bombázásokról, rakétatámadásokról. Mintha megállt volna az idő. Aztán az első sokk elmúltával az előző ellentétébe, az azonnali cselekvés vágyába csapott át a hangulat. Sokan ekkor határozták el, hogy távoznak Ukrajna területéről. Ekkor indultak meg a tömeges menekültáradatok különböző nyugati országok felé. Aki közelebb lakott a határhoz, még időben cselekedhetett, és mentette is, ami menthető. Ez azt jelentette, hogy teljes családok keltek át a határon, ismerősökhöz, rokonokhoz, vagy akár minden terv nélkül próbáltak eljutni a biztonságos oldalra. (…) Kárpátalján eddig is sok nemzetiség élt, és a problémák megoldására való készség a háború hatására még jobban összehozta az embereket. Megyénknek jelenleg kárpátaljai származású katonai kormányzója van, aki érti az itteni emberek mentalitását, és jól tud velük együttműködni, emellett tisztán lát, és jó kapcsolatot ápol Magyarországgal is, így ebből a szemszögből is szerencsés helyzetben van szűkebb pátriánk. (…) Ami bennünket, papokat, görögkatolikus papcsaládokat illet, számunkra talán egy kissé másképpen csapódtak le az események, mint sok-sok más ember számára. Talán részben a paptársaim nevében is beszélhetek, hiszen első rendkívüli megbeszélésünk alkalmával egységesek voltunk több olyan dologban is, ami a háborús helyzetet illeti. Természetesen mindnyájunk számára megrázkódtatás volt a háború híre. Ugyanakkor a következő gondolat inkább már a hívekre vonatkozott a fejünkben és a szívünkben. A kerület papjai közül mind helyben maradtunk, és végezzük a feladatainkat, azt, ami éppen adódik. Végezzük a szertartásokat, néha többet is, mint egyébként, szervezzük az emberek segítését, foglalkozunk az időseinkkel, betegeinkkel. Rövid idő alatt sok mindenhez kellett alkalmazkodnunk, de ez azért jó dolgokat is hozott magával. Hálásak vagyunk a bennünket segítő embereknek, és azt kérjük anyaországi testvéreinktől, hogy továbbra se feledkezzenek el rólunk, és imádságaikba is foglaljanak bennünket: hadd segíthessük továbbra is a reánk bízottakat. (Iván Gábor, nevetlenfalui és tiszabökényi görögkatolikus áldozópap teljes írása a Vigilia májusi számában olvasható.
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés