Beszélgetés John Chryssavgisszal

1958-ban született Ausztráliában. Teológiai tanulmányait Athénben végezte, majd 1983-ban patrisztikus teológiából szerzett doktori fokozatot az oxfordi egyetemen, ahol ezután tanított is. 1986 és 1995 között a részben általa alapított Szent András Teológiai Főiskolán oktatott Sydneyben. 1995-ben az Egyesült Államokba költözött, s a bostoni ortodox teológia főiskola tanára lett. Jelenleg Maine államban él, Bartholomaiosz egyetemes patriarcha teológiai tanácsadója, az Amerikai Görög Ortodox Főegyházmegye papja, az egyetemes patriarchátus fődiakónusa.

Minden egyházban és felekezetben vannak olyan keresztények, akik tagadják, hogy ökológiai válság fenyeget, s még az éghajlatváltozást sem hajlandók elfogadni. Ön mit tud mondani az ilyen keresztényeknek?

Őszintén szólva mindig meglep, ha keresztények tagadják az éghajlatváltozás tényét és jelentőségét, s nem fogadják el, hogy Krisztus tanítványainak sürgősen reagálniuk kell a klímaválságra. Néha még azon is elgondolkodom, vajon ugyanazt a Szentírást olvassuk-e!
Tagadhatatlan persze, hogy ökológiai ethosz kialakítására törekedve szembe kell néznünk sokak tagadásával és ellenkezésével. Ahhoz sem fér kétség, hogy sokszor megosztó hatása van annak, ha megpróbálunk figyelmeztetni embereket a környezeti etika fontosságára (függetlenül attól, hogy hívőkről van-e szó, vagy sem, sőt attól is, hogy keresztényekről vagy nem keresztényekről). Közelről láthattam, hogy Bartholomaiosz egyetemes patriarcha miként bátorítja türelmesen és lelkipásztori hozzáállással más autokefál ortodox egyházak vezetőit arra, hogy tekintsék egyházi szolgálatuk és keresztény küldetésük szerves részének a teremtésvédelmet. Ugyanakkor azt is láttam, hogy az ortodox papságnak és laikusoknak nehezére esik vallási horizonton viszonyulniuk az éghajlatváltozáshoz, sőt határozottan tagadják is, mert erőszakosan terjesztett vaklármának vagy balos fantazmagóriának tartják.
Érdekes megfigyelni, hogy nagyjából ugyanazok az emberek zárkóznak el az éghajlatváltozás és a koronavírus jelenségének elfogadásától, s mindkét esetben nagyjából ugyanúgy járnak el. Először is tagadják, hogy valóban létezik a probléma; azután igyekeznek megakadályozni a konkrét lépéseket, azt állítva, hogy túl sok erőfeszítést és túl sok pénzt igényelnek; végül felpanaszolják, hogy veszélybe kerül az egyéni szabadság.
Korábban kész voltam vitába szállni az ilyen jellegű érvekkel, főként abban az esetben, ha azt tapasztaltam, hogy a hangoztatóik nyitottak az őszinte beszélgetésre és a nyílt tapasztalatcserére. Ha viszont politikai és ideológiai patthelyzetbe kerülünk (főként az Egyesült Államokban, ahol élek, s ahol a „kultúrharc” megosztotta a keresztényeket és eltorzította a keresztény üzenetet), kötelességemnek tartom felhívni rá a figyelmet, hogy a libertariánus ideológia és az önző profithajhászás szöges ellentétben áll a keresztény Evangéliummal. A csakis a legrátermettebbek életben maradását kívánatosnak tartó elv alapvetően összeegyeztethetetlen a bibliai és szakramentális világnézettel; az előbbi értelmében a társadalom tagjai felfalják egymást, az utóbbi viszont Urunknak azt a felszólítását hirdeti, hogy mindenki úgy szeresse felebarátját, mint önmagát. Az éghajlatváltozás tagadói szerint a környezettudatosság nem más, mint a szabad kereskedelem és a szabad fogyasztás ellen szőtt összeesküvés.

(A teljes beszélgetés a Vigilia májusi, „Klímaválság és ökoteológia” tematikájú számában olvasható.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés