Teréz anya


1997. szeptember 5-én hunyt el Teréz anya, akit Ferenc pápa 2016. szeptember 4-én avatott szentté. Raghu Rai, a Magnum Hírügynökség fotóriportere 1970 márciusában fényképezte Teréz anyát. A fényképek elkészítése kapcsán egy albumban közölt saját visszaemlékezését tesszük közzé.

1970-ben kezdtem fényképezni Teréz anyát, amikor ő még nem volt nagyon ismert. Miután négy napig fotóztam őt, megkért, hogy a következő nap ne jöjjek, mert Húsvét lesz, „én pedig nem akarom, hogy bárki is megzavarja a csendet azzal, hogy itt mászkál”. Ettől kissé megdöbbentem, de próbáltam őt jobb belátásra bírni: „Kedves Anya, ön azt mondja, hogy amikor Krisztus szenvedett, akkor nem lehetett ott, hogy ápolja Őt, ezért minden szenvedő ember az ön Krisztusa kell, hogy legyen, akiket együttérzéssel és szeretettel szolgálhat. Ez azonban csak az ön történetének egyik fele, és én tovább szeretnék menni ebben a sztoriban. A történet másik fele ugyanis az, amikor ön csendben imádkozik, kapcsolatban lép Istennel és megfiatalodik a lelke. Én soha nem láttam Őt, de amikor ön imádkozik, akkor olyan, mintha megpihenne az ön tekintetében. Ezért, ha nem fotózhatom le a sztori második részét, akkor az befejezetlen marad. Akkor pedig hogyan oszthatom meg az Ő kegyelmének dicsőségét másokkal?” „Rendben, eljöhet holnap reggel 6 órára – mondta – de csak azzal a feltétellel, hogy egyhelyben fog ülni és onnét készít fényképeket.” Ezt a lehetőséget szívesen elfogadtam.
Másnap Teréz anya bevitt a kápolnába, az első emeletre és maga mellé ültetett, majd imádságba merült. Szembe kellett azonban helyezkednem vele ahhoz, hogy meg tudjam ragadni a kapcsolatnak ezt a pillanatát. Ígéretem ellenére ezért felkeltem, és körbe-körbe járkáltam, hogy el tudjam készíteni a megfelelő fényképeket. Mikor az ima véget ért, lesétáltam a lépcsőn és vártam Teréz anyát… Mikor megérkezett, mintha Krisztus állt volna mögötte, miközben a napfény simogatta a lábait. Készítettem róla még néhány képet, ahogy lejött a lépcsőn. És ekkor eljött az elszámolás ideje, úgyhogy összefontam a kezeimet és így szóltam: „Kedves Anya! Bocsásson meg, hogy nem tudtam betartani az ígéretemet, és nem maradtam a helyemen ülve.” Ekkor megragadta mindkét kezemet, a szemembe nézett és így szólt: „Az Úr adta önnek ezt a megbízást. Ezért biztos vagyok benne, hogy helyesen cselekedett.” Ebben a pillanatban áldottnak éreztem magam.

(Magnum Contact Sheets, edited by Kristen Lubben, Thames & Hudson, 2019, 207.)
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés