A valódi figyelem


A „Times Literary Supplement” „Lábjegyzetek Platónhoz” című népszerű sorozatában Iris Murdoch (1919–1999) alakjára hívta fel a figyelmet a közelmúltban. Anil Gomes esszéjéből idézünk.
 
Regényíró filozófus vagy filozofikus regényíró volt Iris Murdoch? Pályafutása nagy részében mindkettő: egykori filozófiatanár, aki nemzetközi tekintélyű regényíró lett, s bár soha nem jutott be az irodalmi kánon legmagasabb szintjeire, fontos alakja a 20. századi brit irodalomnak.
Murdochról az a legenda terjedt el, hogy Oxfordban intellektuális szempontból elszigetelt volt. Nem így van. Előadásokat tartott az Arisztotelész Társaságban, vitatkozott Gilbert Ryle-lal, szerepelt a BBC metafizikai kérdésekről szóló sorozatában. Meghatározó alakja volt az oxfordi filozófiai közegnek. Igaz azonban, hogy az érdeklődése idővel eltávolodott az oxfordi fősodortól, és másképpen is kezdte kifejezni magát, mint egykori kollégái.
Az erkölcs terén is szembehelyezkedett azzal a felfogással, mely szerint az erkölcsi értékek pusztán a választásaink eredményei, azaz semmi közük a világ valódi állapotához. Más szóval nem lehetnek helyesek vagy helytelenek. Talán kifejezik az érzelmeinket, talán bizonyos cselekedeteket írnak elő, talán rávilágítanak a döntéseinkre – de semmit nem mondanak arról, hogy milyen a világ. Az erkölcsnek tehát semmi köze ahhoz, hogy felismerjük az igazságot a világgal kapcsolatban: az a lényege, hogy kiválasszuk, milyen értékek irányítják az életünket.
Murdoch nem így gondolta. Nem választásról, hanem látásról beszél. Ha figyelmesen nézünk, ha figyelünk az emberekre és az élethelyzetükre, megtudhatjuk, hogyan is néznek ki a dolgok az erkölcs világában. Az erkölcsi élet ugyanis tényleges valóság. Ha elismerjük az erkölcsi élet valóságát, felismerjük, hogy a világban léteznek olyan dolgok, mint a kedvesség, az eszelősség és a rosszindulat. Ezek a valóság tényleges összetevői, s ha valaki ráébred, hogy egy bizonyos dolog megtétele őrültség lenne, magáról a világról ismer fel valamit.
Ehhez kapcsolódik Murdochnál a figyelem, amelynek erkölcsi súlyt ad, azaz nem pszichológiai jelenségként vizsgál. Akkor figyelünk valamire, ha szeretettel nézünk rá – csak így látjuk igazán. És főként nem a dolgokat, hanem az embereket kell így látnunk, akiknek megvan a saját élettörténetük és egyedi vonásaik. Ha figyelünk valakire, szeretettel nézzük, s felismerjük, mit kell tennünk irányában.
Az erkölcs ettől még nem könnyű. A látásnak vannak akadályai. Az emberek alapvetően önzőek: Murdoch szerint így fejezhető ki szekuláris módon az áteredő bűn lényege. Az önzés nem engedi, hogy lássuk, amit meg kellene látnunk; drágalátos énünk meggátolja, hogy észrevegyük, mit kellene tennünk. E téren segítséget nyújthat a nagy művészet, mert megtanítja, hogyan kell figyelmesen nézni és igazi valóságukban látni a dolgokat. A figyelmes nézés erkölcsi cselekvés, s ha megtanuljuk, ki tudjuk iktatni magunkat a látóterünkből, s meglátjuk, milyen is a világ igazi valósága.
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés