Isten felfoghatatlansága és saját misszionálásunk

Gisbert Greshake a hit lényegéről

Korunk egyik legtekintélyesebb katolikus teológusa a „Der Sonntag” című osztrák hetilapnak adott interjút a keresztény hitről; a válaszaiból idézünk.
A keresztény ember olyasvalaki, akinek a hit valóban behatolt legbelső lényébe, akit egészen mélyen érint a hit. Éppen ezért a hit szervesen összefügg a személyes tapasztalattal. Most, hogy már véget ért a népegyház kora, a keresztény ember aligha tudja megőrizni hitét egészen személyes tapasztalatok nélkül.
Karl Rahner szerint az az ember hisz, aki feltétel nélkül megnyílik Isten valóságára, azért, hogy Isten a hatalmába kerítse, meghatározza, és hozzátartozzon az ember saját valóságához. A hitnek persze más vetületei is vannak, de mindig hozzátartozik a lényegéhez, hogy az ember megnyílik Istennek, rábízza és a rendelkezésére bocsátja magát, s így áthelyeződik személyének középpontja: énje kitör önközpontúságából és szűkösségéből, s önmagán túllépve kinyúlik Isten felé. Istenen találja meg élete alapját, biztonságát és célját.
A hittételek azért tartoznak a hithez, mert megmondják, ki az az Isten, akire hitünk révén rábízzuk magunkat. A „legfőbb lény”, a világ alapja és az erkölcsiség szavatolója? A „legfőbb világépítőmester”? Nagyon sokféle elképzelés létezik Istenről, s ezért a hit nem jelentheti azt, hogy valamilyen tetszőleges Istennek adjuk át magunkat. Ily módon bizonytalan lenne a hitünk. Fontos tehát, hogy a hitünknek legyen állításokban kifejezhető tartalma, de ilyen „felvilágosítást” csak maga Isten adhat önmagáról. Ám még így sem tételekben és állításokban hiszünk, hanem Isten személyes valóságában. Akkor hiszünk, ha ráhagyatkozunk és rábízzuk magunkat Isten felfoghatatlanságára, hiszen Isten akkor is titok marad, ha szeretettel nekünk adja magát.
Hitünk tehát elsődlegesen nem valamiféle tan, nem is erkölcsi szabályok betartását követeli (bár nem is független tőlük), hanem életszerű és „misztikus” hit, amely révén az ember hagyja, hogy megragadja Isten szeretete, s életét a bizalom és a remény légkörében az isteni szeretet határozza meg.
A hit szempontjából rendkívül fontos, hogy életünk során találkozzunk olyan emberekkel, akik példaértékűen és meggyőzően váltják életre hitüket, úgy, hogy hitükben van valami „fertőző”, valami olyan, ami átragad ránk.
Attól, hogy készek vagyunk a hit alapján élni, valójában még lehetnek kételyeink, lehetnek fenntartásaink, s belső készségünkkel különböző belső késztetések szegülhetnek szembe. Ha szabad képpel élnem: olyan a lelkünk, mint egy „missziós terület”, ahol megtért térségeken kívül olyan vidékek is vannak, amelyeket még nem ért el vagy nem teljesen ért el a hit. Ezért kételyek és fenntartások alakulnak ki bennünk; és meg is maradnak. Még korántsem ért véget saját „misszionálásunk”!
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés