A szentek és a cipőkrém

John Henry Newman egyik leghíresebb levele

1850. február 11-én írta rövid, de híres levelét Miss G. Munrónak Szent John Henry Newman. A levél második felében arról beszél, hogy egyesek szentnek tartják – ezeket a mondatait idézzük.
Visszaküldöm Önnek Miss Moore levelét. El kell oszlatnia a hölgy velem kapcsolatos téves elképzeléseit. Ahogyan mindenki tudja, nincs bennem semmi, ami a szentekre jellemző, és igazán kemény (bár üdvös) megpróbáltatást jelent, ha azt feltételezik az emberről, hogy a szentség közelébe került. Lehet, hogy emelkedett elgondolásaim vannak sok mindenről, de csak a tanulmányaim miatt és sajátos szellemi alkatomnál fogva – ám ez a legkevésbé sem jelenti, hogy az is vagyok, amit csodálok. Nincs bennem semmi, ami a szentséget tükrözné – nagy szomorúságomra be kell látnom. A szentek nem foglalkoznak írással, nem szeretik a klasszikus irodalmi műveket, nem írnak történeteket. Lehet, hogy nagyjából rendben végzem a magam dolgát, de nem tartozom az első vonalba. Az embereknek elvileg érezniük kellene, hogy így van, és a legtöbben érzik is. Akik azonban nem ismernek közelről, mindenféle szedett-vedett és légből kapott dolgokat gondolnak rólam. Nekem elég, ha a szentek cipőjét suvickolhatom – már ha Néri Szent Fülöp használ egyáltalán cipőkrémet a mennyben.
Őszinte odaadással, John Henry Newman Cong. Orat.
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés