A kegyelem mindig váratlanul érkezik

Száz éve született Friedrich Dürrenmatt

1921. január 5-én született a drámái, esszéi, festményei és regényei révén egyaránt töretlenül népszerű svájci író, akinek a hithez fűződő viszonyáról az elmúlt napokban mások mellett Pierre Bühler zürichi református teológus is nyilatkozott.
Halála előtt néhány évvel Dürrenmatt provokatív gesztussal ateistának nevezte magát, sőt 1988-ban esszét is írt „Az ateizmus kötelessége” címmel. De nem is olyan egyszerű ez az ateizmus, mivel Dürrenmatt kifejti, hogy a fundamentalizmus korában függetlenítenünk kell magunkat a kívülről belénk plántált tantételektől. Aki elutasítja ezt a külsődleges hitet, az szerinte úgy hisz, hogy azzal az ember javát szolgálja. Ezért is teszi magáévá Kierkegaard, a dán teológus nézetét, mely szerint a „hit ugrását” csak az egyén tudja megtenni. Ez az Istenhez fűződő személyes viszony éles ellentétben áll a tudálékos és önelégült teológiával, amelyben Dürrenmatt szerint a hit „öngyilkosságot” követ el.
Dürrenmatt darabjaiban a kegyelem is meghatározóan fontos motívum. Ám sokan nem ismerik fel, mert a felismerése összefügg elfogadásának képességével. Számos művében tragikomikus jelenség, hogy az ember képtelen megérteni a váratlan kegyelmet. A kegyelem mindig váratlanul érkezik, és előzmények nélkül tör be az emberi életbe. Az „Angyal szállt le Babilonba” olyan darab, amelyben a kegyelem egy kislány, Kurrubi alakjában érkezik. Mivel a darabban szereplő király nem akar lemondani a királyságáról, elszalasztja a kegyelmet.
Ugyanilyen fontos téma Dürrenmattnál a bűn kérdése. „Az idős hölgy látogatása” szerint például akaratlanul az is bűnös lesz, aki együttműködik a kollektív igazságtalanságokkal, pedig tudja, mi folyik körülötte. Dürrenmattnak nagy témája a felelőtlen együttműködés a többséggel. Nagyon fontos volt számára, hogy az értelmiségiek és a művészek állást foglaljanak konkrét kérdésekben és szóba hozzanak problémákat – árnyaltan és polémia nélkül. Svájcot is nagyon szeretette, s ezért határozottan bírálta is. Gondoljunk csak 1950-ben „Svájc vége” címmel kiadott írására, amelyben így ír a jómódú ország kötelességeiről: „Számunkra az az elsődleges politikai parancs, hogy másokra gondoljunk, és csak azután magunkra.”
Image

Vigilia Facebook oldala

Design by PrioriWeb

Copyright @2019 Vigilia Kiadó. Minden jog fenntartva.

Keresés