SZENNAY ANDRÁS:

Öregek és öregség – a Bibliában

1921-ben született Budapesten. Bencés szerzetes, 1973–91 között pannonhalmi főapát. A PPKE ny. professzora. 1972-től 1995-ig a Teológia felelős szerkesztője. Legutóbbi írását 2005. 2. számunkban közöltük.

Öregek, öregség, megöregedni... Mit mond erről az ,,öreg könyv,,, a Biblia? Amikor erről gondolkodtam, ,,barátkoztam,, a témával, talán különösnek tűnő megállapításra jutottam: a tengernyi szentírás-magyarázó (egzegetikai), továbbá a biblia-teológiai publikációkban csak elvétve találtam itt-ott néhány sort, lexikális anyagot, mely az ,,öregségről,,, ,,a Biblia az öregekről,, témákkal foglalkoznék. Napjaink szak- és népszerűsítő könyveiben, tanulmányaiban szinte kimeríthetetlen az anyag, mely az öregedéssel, öregséggel kapcsolatos biológiai, pszichológiai, szociológiai, kulturális vonatkozásokat tárgyalja. - És a Biblia? A figyelmes olvasó abban is találhat bőven anyagot, oktatást, figyelmeztetéseket - igaz, az Újszövetségben alig, de annál bővebben az ószövetségi Szentírásban. A következőkben a Bibliában található tanítással igyekszem - némi rendszerezéssel, de teljességre nem törekedve - foglalkozni.

 Az emberi életszakaszok értékelése korok szerint változott. Napjainkban fokozott a gyermekek és az ifjúság felé fordulás. Gyakran mondják-írják: a gyermek évszázadában, ifjúság-központú korban élünk. (Hogy valóban így van-e, arról el lehetne gondolkodni.) Úgy tűnik azonban, hogy napjaink ifjúság-központiúsága jelentős eltérést mutat régmúlt és nem is oly régi időknek az öregekkel, öregkorral való értékelésével. Egyetlen példa: Nagy Szent Gergely pápa (6. század vége felé) ideális emberként és szerzetesként állította a világ elé Nursiai Szent Benedeket - azért, mivel már gyermekkorában ,,cor senile,,-vel, az öregkor bölcs szívével volt megáldott (vö. Liber Dialogorum 2).

Az antik világnak, kiváltképp a régi Keletnek - s ide sorolhatjuk az ószövetségi időket - a szemlélete arról tanúskodik, hogy csakis a már teljesen érett, az öreg ember tekinthető ,,egészen embernek,,. Szerinte a gyermek, a fiatal korú folyamatosan ,,in statu nascendi,, él, a fiatal még ,,nem kész,, ember, csak öregszik a ,,teljes emberség,, felé. A fiatal Jeremiást húsz éves korában bízta meg Isten, hogy vállalja és végezze prófétai feladatát. Ő a küldetés ellen így tiltakozott: ,,Jaj, Uram, Isten! Nézd, nem tudok én beszélni, hiszen még ifjú vagyok,, (Jer 1,6). S a tiltakozó fiatalembert meg is érthetjük, mivel tekintélye, szavának súlya csak annak volt, aki már az idősek közé számított.

Az ókori keleti, az ószövetségi idők embere - ritka kivétellel - nős volt, számos gyermek atyja, akit idősebb korában, öreg éveiben nagy tekintélyű férfiként tiszteltek. ,,Gyermekeinek gyermeke az öregkor koronája, a gyerekek díszei pedig az ősök,, (Péld 17,6). A tízparancsolat negyedik előírása, melyre az Újszövetség is hivatkozik (Kiv 20,12; Mt 15,4; Ef 6,1 stb.) elsősorban nem a gyermekeket tartotta szem előtt, hanem a felnőtt izraelitákat, akiknek tisztelettel kellett a velük lakó öregekkel viselkedniük. A héber szóhasználat szerint ez a tisztelet pozitív értékítéletet jelentett (kabbed - Kiv 20,12; MTörv 5,16; vö. Mt 15,4; Ef 6,1–3). Konkrétan: az öregeket nem szabad megütni, gyalázni (Kiv 21,15; Lev 20,9), tilos őket elítélni, megvetni (Mik 7,6; Péld 3,12), nem szabad nyakasan szembeszállni velük (MTörv 21,18.20). Ellenkezőleg: hallgatni kell rájuk, engedelmeskedni kell nekik (MTörv 21,18–20; Péld 22,22). Irántuk megértést, részvétet kell tanúsítani (Sir 3,12sk.). Ha bajban vannak, vigasztalni, támogatni kell őket (Rut 4,15). A példákat, melyek elsősorban a család öregjeivel kapcsolatosak, még sorolhatnánk. De ugyanez áll minden öreg emberre vonatkozóan, például: ,,Becsüld meg az ősz fejet, add meg a tiszteletet az öregeknek...,, (Lev 19,32).

A tisztelet alapja egy ősi emberi érzést kifejező magatartásban gyökerezik: együttérzés, részvét a gyenge, beteges, védelemre szoruló öregekkel. A szükséget szenvedő, támogatásra szoruló idős emberekben (már az Ószövetségben!) Istent szolgáljuk, bennük magával Istennel találkozhatunk. A keleti népeknél - miként az Ószövetségben - következetes családi életkor-hierarchia alakult ki és maradt számos helyen máig is érvényben. Az idősek tekintélyének tiszteletben tartása volt az alapja a családi, sőt a kiterjedtebb közösségi életnek. E biztos bázis nélkül egykönnyen úgy járhatott a közösség, amint azt Izajásnál olvashatjuk: ,,A seregek Ura megvon Jeruzsálemtől és Júdától minden erőforrást. Elveszi tőle a kenyeret és a vizet... a bírót és a prófétát és a vént, - a tanácsadót... Majd gyermekeket adok nekik fejedelmül, fiúkat, hogy azok uralkodjanak rajtuk... A népben majd egyik ember a másik ellen támad,, (Iz 3,1–5sk.).

 Miként Egyiptomban és Mezopotámiában, úgy az Ószövetség világában is az öreg és a bölcs szavak szinonim fogalmak. Az ószövetségi iratok szerint a hagyományok őrzői az idős emberek, akik az utánuk következő generációk számára mind a vallási, mind a profán ismereteket közvetítik. ,,Ne vesd meg, amit az öregeknél hallasz, hiszen ők maguk is atyáiktól vették. Mert így tudásra teszel szert... és meg tudsz majd felelni (Sir 8,9). A bibliai értelemben vett bölcsesség azonban több, mint csak tudás, az ismereteken kívül feltételezi, igényli az öregek személyes élettapasztalatait is: ,,Bölcsesség lakik a megőszült emberben és okosság a hosszú életben,, (például Jób 12,12; és még számos könyvben: Sir 6,34; 25,3–6; Ez 7,26 stb.). Tudták már régen is, hogy a bölcs nem születik, bölcs emberré csak az idők múlásával válik valaki.

Az ószövetségi szemlélet szerint a hosszú élet az igaz és istenfélő élet gyümölcse és jutalma. ,,Az Úr félelme nyújtja az életet, a gonosz évei megrövidülnek,, (Péld 10,27). A figyelmeztetés mindenkinek szól: ,,...ne felejtsd el tanításomat, parancsaimat őrizd meg szívedben. Mert hosszú életet hoznak neked, szerencsés éveket és boldogulást,, (Péld 3,1–2). Az igaz és becsületes öreg embert Isten szereti és megáldja. Az ilyeneket tisztelni kell és meg kell becsülni.

A Biblia szemlélete azonban nem elfogult, nagyon is reális. Bár nem szűnik meg figyelmeztetni az öregek tiszteletére, az idős kor értékeire, mégsem tör lándzsát semmiféle abszolutisztikus gerontokrácia (öregek uralma) mellett. Így például az Ószövetség korlátot szab mind a bírói, mind a papi működésnek (60, illetve 50 év; például Szám 4,35.39.43–47). Az újszövetségi iratokban pedig már szó esik - adott helyzetekben - a fiatalok presbiteri és episcopos-i feladatáról (például az 1Timóteus levélben). A Biblia nem elfogult, tudja, hogy vannak dőre, balga öregek. A bölcsesség az öregedés folyamatának nagyon pozitív, de nem szükségszerű velejárója. A Léleknek ezt az ajándékát - bár alig van még élettapasztalatuk - fiatalok is megkaphatják. Példaként említhetjük a fiatal József egyiptomi fellépését (Ter 41,38), Salamon vagy Dániel működését (1Kir 3 és Dán 13,50). És a fiatalon meghaltak? Nekik nem adatik meg, hogy elérjék a ,,bölcs öregség,, korát? A Biblia válasza: ,,Aki korán tökéletes lett, nagy kort ért meg. Kedvét találta lelkében az Úr, azért sietett kimenteni a romlott világból,, (Bölcs 4,13–14).

A Szentírás tanítása világos: tisztelni kell az öregeket. Ugyanakkor sem az öregséget, sem a fiatalságot nem szabad bálványként oltárra emelni. Isten kegyelmi ajándékát ingyen osztja öregnek és fiatalnak egyaránt.

 Ősi emberi tapasztalás - ritka kivétellel -, hogy mindenki meg szeretne öregedni, hosszú földi élet után vágyik. Mégis, amint múlnak az évek, egyre inkább gyarapodnak azok a tapasztalatok, hogy ,,felhőtlen,, öregkort csak igen kevesen élnek meg. Nem is lehet ez másképp. Már az ókori rómaiak is közmondásként emlegették: Senectus ipse morbus, vagyis: az öregség - betegség. Nemcsak örömei vannak ennek az életszakasznak, hanem nehézségei is: elhagyatottság, betegség - és végül a halál. Öreggé válni nemcsak ajándék, kegyelem, hanem megpróbáltatások sorozatát is jelent(het)i.

 ,,Mindössze hetven év egész életkorunk,
nyolcvan talán, ha erősek vagyunk:
az is jobbadán hívság és törődés,
sebesen elszáll és elragadtatunk.
,,

                                                            (Zsolt 89,10. Sík Sándor fordítása) 

A szemek elgyengülnek (Ter 27,12; 1Sám 3,2.4.15 stb.). Gyötör a köszvény (1Kir 15,23), a szellemi erők lankadnak (Sir 3,13). - ,,Most nyolcvan esztendős vagyok. Meg tudom-e még különböztetni, mi a jó és mi a rossz? Ízlik-e még szolgádnak, amit eszik vagy iszik?,, (2Sám 19,36 stb.). Az ószövetségi ember - miként a mai - rádöbben, hogy teremtményi volta, élete véges. Az öregséggel, elmúlással járó gondokról, lemondó melankóliáról tanít a Prédikátor beszédének utolsó szakaszában: ,,Gondolj Teremtődre ifjúságod napjaiban, mielőtt megérkeznek a gonosz napok és elközelgenek az évek, amelyekről azt mondod majd: nem tetszenek nekem. Amikor elcsitul a madarak hangja és minden dal elhallgat... Amikor a mandulafa virágzik, a sáska jól lakik, a kapor kipattan, az ember pedig örök hajlékába tér,, (Préd 12,1sk.).

Öregedni, búcsút venni, szembenézni a halállal: ,,Nézzétek, én most minden ember útjára lépek...,, - búcsúzik az agg Józsue népétől (Józs 23,13). Hogy ez az út félelmet keltő, az természetes. (Gondoljunk csak Jézus ,,halálfélelmére,, az Olajfák hegyén.) A halál a Biblia világában élő ember számára azonban nem abszolút határpont, hanem egy életen át kibontakozó folyamat. Élet és halál nem két szétválasztható tartomány, mivel a halál ,,belenyúlik,, a földi életbe, annak minden szakaszába. Meggyőzően mondja a Zsoltáros: ,,Körülvettek a halál hullámai, rémítenek a pusztulás patakjai. A világ kötelei megkörnyékeztek, a halál hurkai rám tekeredtek,, (Zsolt 15,5–6. Sík Sándor fordítása). ,,Azok közé sorolnak, akik sírba szállnak, olyan ember vagyok, aki végét járja... Ifjú korom óta gyenge vagyok, s fenyeget a halál... haragod tüze átjárt, a fájdalmak semmivé tettek...,, (Zsolt 88,4sk.).

A testi halál felé vezető út kitartó társa, a magány talán a legsúlyosabb teher, amit a beteg, öregedő embernek el kell viselnie: ,,Barátaimat távol tartod tőlem, szemükben elrettentővé tettél,, (Zsolt 88,9). De még a magánynál, a kapcsolatok leépülésénél is nehezebb elviselni a töprengő gondolatokat: hol marad a nehéz, talán végső órákban az Isten, az élet és az élők Istene? Különösen nehezen viselte ezt az ószövetségi idők embere, hiszen úgy látta, hogy ,,az alvilág nem dicsőít téged, a halál pedig nem magasztal; akik a sírgödörbe szállnak már nem bíznak hűségedben,, (Iz 38,18). De hasonló szavak hangzottak ez az Ó- és Újszövetség átmeneti órájában Jézus ajkáról is: ,,Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el?!,, (Mt 27,46 vö. Zsolt 21,2). Erős hit, nem lankadó szeretet, bizalom és türelem, remény és odaadás - a halál órája felé menetelő, magányában magukat elhagyatottaknak érző betegeknek, öregeknek ezek az ,,erények,, oldhatják föl, sőt tehetik termékennyé a földi élet végső szakaszát.

 Vajon az öregedő ember szellemi sterilitásra ítéltetett? Lehet-e, van-e még értelme életének? Képes-e még termékenyen munkálkodni? A Biblia pozitív választ ad ezekre a kérdésekre. Az idősek ,,az Úr házában vannak elültetve, Istenük csarnokában virágoznak. Még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek, tele vannak élettel, hogy hirdessék: Az Úr igazságos, ő az én sziklám...,, (Zsolt 92,14–16).

A termékeny élet előfeltétele, hogy az öregedő elfogadja egész életét, múltját, és jövőjét. Tudjon igent mondani öregségére, a megtapasztalt régi örömökre és gondokra, testi-lelki nehézségeire és a halál felé vezető betegségére is. Ezért az ,,igen-mondásért,, meg kell küzdenie. Ha istenfélő ember, akkor imádságban oldja fel baját-bánatát, s hálát ad Istennek a még mindig kapott - talán csekélynek tűnő - jóért. ,,Ne kelljen a bajban lévőnek megszégyenülve elvonulnia, dicsőítse neved a szegény és gyönge. Amikor elkeseredett a lelkem, amikor a szívem vérzett: akkor balga voltam józanság híján... de most már mindig nálad maradok, hiszen megfogtad jobbomat. Szándékod szerint vezetsz majd engem, s végül felveszel a dicsőségbe... Testem és szívem elenyészik, de sziklám és osztályrészem örökre az Isten,, (Zsolt 73,21–28).

Az öregkor termékenységének gyümölcse az oldott, bizakodó megnyugvás, a halállal való megbékélt szembenézés (például Ter 25,8; 1Krón 29,28; Jób 42,47). Megfáradt, hátrahagyhat már minden földi terhet. Gondoljunk Szent Pál bizakodó kijelentésére: ,,Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség,, (Fil 1,21). Ilyen oldott, felszabadult módon azonban csak az lesz képes a halállal szembenézni, aki hosszú tanulási folyamat során megtanulta, hogy elfogadja egész életét. Földi életének szellemi-lelki termékenysége - ha olykor kudarcokon keresztül is vezetett az út - teljessé válik. Az ószövetségi Szentírás ismételten szól erről, például: ,,Uram, te vagy reményem ifjúságom óta, anyám méhétől fogva veled tartottam. Mindig tebenned bizakodtam... öregkoromban se taszíts el magadtól, akkor se hagyj el, ha erőm elfogy... Istenem, ne maradj távol tőlem, Uram, siess segítségemre!,, (Zsolt 71,5sk.).

Az öregkori szellemi-lelki termékenységnek sajátos és ellenmondásosnak tűnő igazolása: aki az öregséget és a halált tudatosan fogadja el, az az élet teljessége felé fordul. Az ,,ars moriendi,, (a meghalás művészete) csak annak lesz osztályrésze, aki egész életében alakította magában az ,,ars vivendi,,-t (az élet művészete). Valódi életművésszé pedig az válhat, aki életében igyekezett az ,,ars amandi,,-t, a szeretet művészetét gyakorolni. Az élet, és benne az öregkor akkor válik teljessé, terem jó gyümölcsöket, ha a szeretetben gazdagodó, szeretetben megáldott élet volt.

A bölcs és szeretetben kialakított öregkor képessé lesz arra is, hogy enyhítse az ősi idők óta feszítő erőként működő generációs ellentéteket. Hogy ne legyen törés az öregek és a fiatalabb korosztály között, azt a Biblia az öregek bölcsességére bízza. A bölcs öreg tovább adhatja szeretetét, tapasztalatát, türelmét a ,,fiaknak,,. ,,...reménykedem és minden nap gyarapítom dicséretedet. Istenem, te tanítottál ifjúkorom óta... Öregkoromra, aggságomban se hagyj el, Istenem. Hadd hirdessem e nemzedéknek karodat és minden utódomnak hatalmadat és igazságosságodat,, (Zsolt 71,14–18).

 Az öregkori magány, törődöttség ősi emberi tapasztalás. Van azonban a már ,,semmire sem használható,,, a ,,termelő munkában,, részt venni nem tudó öregeknek egy Isten ajándékozta, segítséget, vigaszt nyújtani képes adománya: az imádság. Az ima kommunikáció, kapcsolat-keresés, kapcsolattartás az Istennel. Az öregedő, megöregedett ember számára az Istennel való ,,beszélgetés,, nemcsak megnyugvást, békét és örömet biztosít, hanem - s ez igen fontos - kiengesztelődést, megbékélést saját, olykor nagyon is nehéz sorsával, kitárulkozást, a szeretet-kapcsolat elmélyítését környezete és Isten felé. Ez a kétirányú kommunikáció, bár földi szemeinek látása egyre gyengül, de a lélek szemével képes ,,túlnézni,, életen s halálon, előkészíti a személyes találkozást azzal, aki az élőknek, az életnek is Istene. Az Urával beszélgető ember egyre jobban érti meg, hogy ,,az Úr adja a halált, de az életet is... felsegíti a porból a gyengét, s kivezeti nyomorúságából a szegényt,, (1Sám 27,8). Visszagondolva életére újra és újra elmondhatja: ,,Sok kemény terhet raktál rám, Uram, de újra életet adsz és kiemelsz a föld mélyéből. Engedd, hogy megvigasztalódjam, ajkam örül majd, amikor neked éneklek s lelkem ujjong, mert megváltottál,, (Zsolt 71,20–23). ,,Az élet útjára tanítsz engem, színed előtt az öröm teljessége s jobbodon a gyönyörűség mindörökké,, (Zsolt 16,11; vö. még Jób 19,25sk.).

A két Szövetség találkozásának óráiban az agg Simeon várta ,,Izrael vigaszát,,. Karjában a Gyermekkel mondta el Istent áldó imáját: ,,Bocsásd el most szolgádat, Uram... hiszen már látták szemeim az üdvösséget,, (Lk 2,29–30). A Szabadítót váró öreg előtt feltárult az Élet kapuja, mivel nem a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezte tekintetét (vö. 2Kor 4,16–17).

Befejezésül Izajás figyelmeztető szavait idézzük: ,,Az Úr erőt ad a fáradtnak, s gyámolítja a kimerültet. Még a fiatalok is elfáradhatnak, az ifjak erőtlenül összeeshetnek. De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok,, (Iz 40,29–31). Az Istennel imáiban kommunikáló öreg fiatal marad, mert hitében tudja, hogy van jövője. Aki az Örökkévaló felé tekint, az a 70., 80., 90. évében is fiatal marad. És csendben, gondjaival, fájdalmaival megbékélve várja, hogy eljusson abba a világba, ahol ,,Isten letöröl szemünkről minden könnyet. Halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajgatás, sem fájdalom,, (Jel 21,4). - Ezt üzeni a Biblia mindazoknak, akik már öregek, de azoknak is, aki az öregség felé vezető, olykor fájdalmas időkben az imádság kommunikációjával az örök élet felé igyekeznek.

vigilia@katolikus.hu


Módosítva: 2005.05.13.