Vigilia 66. évfolyam 2001. január

Márai Sándor tíz levele

Fáy István, Kanadában élõ irodalomtörténészünk Gaal Csabának - akit méltán tartunk Márai Sándor utolsó íródeákjának, naplójegyzetei gondviselõjének - a következõ levelet küldte:

Csabám,

ígéretemhez híven itt küldöm Márai tíz írását. Még van több is, de azokat meg kell keresnem. Ezek között találsz Tollas Tiborhoz írtat is, amit õ küldött el nekem, nem tudom miért. Mindenesetre nem árt, ha látod. Természetesen használat után ezeket légy olyan szíves visszaküldeni, mert az archívumom értékes darabjai.

Ölellek: Pista

Visszaküldés elõtt elolvashattam a tíz levelet és Fáy István engedélyt adott azoknak közzétételéhez is. A levelek fényt vetnek Márai gondolkodásának, erkölcsvilágának számos pontjára.

Fáy István[1] (1918. március 17. Pécel) a kanadai magyarok egyik jelentõs személye. Testvérbátyja Fáy Ferenc, akirõl Márai nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a "legnagyobb élõ költõ - beleértve az otthoniakat is".[2]

Fáy István Wellandban él. 1961-ben telepedett le Kanadában, 1963-tól a Vörösváry István szerkesztette Kanadai Magyarság munkatársa, 1981 óta fõmunkatárs. 1942-tõl a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar irodalmat hallgatott. Az elsõ Máraihoz írt levél hátterében az áll, hogy elküldte Fáy Ferenc a Vörösváry Kiadó által gondozott kötetét, melyet feleségével Samu Margittal szerkesztett.[3] A könyvet köszönte meg benne Márai.

Kedves Fáy úr, 10. 4. 83.

az Összegyûjtött Versek a Nyugat után következõ nemzedék lírájának egyik becses kötete, ott van helye a polcon, ahol a magyar költészet maradó értékeit õrzik. Fáy Ferenc ennek a nemzedéknek egyik kivételesen nagy tehetségû tagja volt, primus inter pares. Az olvasó számára megnyugvás, hogy az idõ elõtt eltávozott költõ életmûvét sikerült méltó keretbe tenni.

Köszönöm sorait, az idegenségben jólesik tudni, hogy vannak még a világban magyar olvasók. A legjobb kívánságokkal és szíves üdvözlettel:

Márai Sándor

A második Márai levél elõzménye Fáy jókívánsága, amit Márai születésnapjára küldött. Ezt a levelet Márai megõrizte iratai között:

Kedves Mester!

Születésnapja alkalmából fogadja õszinte szívbõl jövõ jókívánságaimat. Szándékosan nem írtam boldog születésnapot, mert minden ember életében eljön egy kor, amikor ez a jelzõ nem más, mint buta frázis. Ehelyett Isten gazdag áldását kérem egészségére, megelégedettséget kívánok, hogy örülni tudjon annak a szeretetnek, mely családja és annak a vételen nagyrabecsülésnek, mely tisztelõi részérõl megnyilvánul.

Igen nagy örömmel láttam a Pannonia Books tavaszi árjegyzékében, hogy a legújabb Napló készülõben van.[4] Nem tudom, hogy kinek mit jelentenek ezek, de nekem Bibliám, melyek minden problémámra választ adnak. Úgy gondolom, hogy a mostani teszi fel Márai Sándor monumentális életmûvére a koronát. Voltam olyan szerencsés, hogy az elõzõ kettõrõl én számolhattam be a Kanadai Magyarság olvasóinak[5 ]és remélem, hogy Isten segítségével errõl is én írhatok, ha megjelenik. Természetesen kizárólag ismertetést, mert véleményem szerint ma sem az emigrációban, sem Magyarországon nincs olyan ember, aki Márai Sándorról bírálatot mondhasson. Hol készül a könyv, Újvárynál vagy Vörösvárynál? Mikor lesz készen? Reméljük minél elõbb.

Most pedig jókívánságaimat még egyszer megismétlem és maradok legõszintébb tisztelõje, egy olyan ember, aki ötven éve a Mester táborához tartozik.

Fáy István

Wellandon 1984 április 7-én

A lelkes hangú levélre, Márai így válaszolt:

Kedves Fáy István, 4. 30. 84.

köszönöm és viszonzom a jókívánságokat, elsõbnem jó egészséget kívánok én is, hiszen ez a legtöbb, amit egymásnak kívánhatunk. Megnyugvás volt számomra levele, mert már csak az tartja a lelket az emigráns magyar íróban, - hogy van még olvasó idegenben. Ha kevesen is, hiszen az idõsebbek kifáradnak, elmennek, a fiatalok természetesen eltûnnek az idegen nyelvben. Sajnálni kell õket, mert szegényebb lesz az életük, ha megszakad a kapcsolat a magyar irodalommal.

Kérdi, készül-e újabb napló kötet? Készül, de nehézkesen, mert ebben a meggyorsult idõben más a kihangzása egy jegyzetnek, melyet tíz év elõtt vetettek papírra, mint ma. A válogatás nem könnyû, de ha sikerül, talán még ez évben megjelenik a könyv, valószínûleg a Griff kiadónál.

Fáy Ferenc postumus kötete a lámpaoltás elõtti olvasmányok között van, mindig új szépet találok benne.

A legjobb kívánságokkal híve

Márai Sándor

A Naplóval kapcsolatos érdeklõdés viszonzására, Márai küldött egy tiszteletpéldányt az 1976-1983-as Naplóból. Ezt viszonozza Fáy a következõ, nagyon érdekes irodalomtörténeti adalékokat tartalmazó levéllel:

Kedves Mester!

Két nappal ezelõtt kaptam kézhez a Naplót megtisztelõ dedikációjával, és ezúton fejezem ki hálámat a nagy megtiszteltetésért, melyben részesített. Ez az ötödik Napló, melynek birtokosa vagyok, de az utolsó három az nincs a könyvtáramban, mert úgy kezelem õket, mint a görög Újtestamentumot, azaz csak lámpaoltás elõtt veszem elõ valamelyiket, hogy bölcsességüktõl valami világosságot kapjak. Egyébként ez a tavasz nekem is évforduló, mert májusban lesz ötven esztendeje, hogy Márai Sándortól az elsõ könyvet olvastam és azóta odaadó híve vagyok. Sajnos nem tudtam valamennyi mûvét elolvasni, mindössze 46-ot, de azt hiszem, hogy ez elegendõ arra, hogy ki merjem mondani: ismerem mûvészetét.

Mostanában minden szmokingos, gálabálozó sznob, aki jó, ha egy-két könyvét olvasta, esztétává ficamodva kijelenti, hogy "Márai kezd divatba jönni". Micsoda öröm! Talán még azt is meg fogjuk érni, hogy Fûry Lajossal,[6] vagy Kenneth Klárával[7 ]egy nívóra helyezik. Ezektõl a mûveletlen alakoktól még az is kitelik.

Ebben az esztendõben nem írtam személyes levelet születésnapjára, mert amit mondani akartam azt megírtam a Kanadai Magyarságban[8] és egy egészen mást, mely a Krónika májusi számában jelenik meg. Azonkívül mindkettõt felolvasták a sidney- és a melbournei magyar rádiók mûsorán. Mindenesetre Isten gazdag áldását kérem életére és azt kívánom, hogy a senectas ne csak honesus, de iucundus is legyen.

Sajnos én hasonló ajándékot nem tudok küldeni. Nem vagyok író, vagy költõ, csak írogató. Ehelyett elküldöm a kéziratban elkészített Évák címû ciklust, mely elhunyt öcsém elveszettnek hitt szerelmi költészete. Bizonyára feltûnt, hogy az Összegyûjtött versekbõl a szerelmi líra teljesen hiányzik, mindössze 3-4 finom erotikával megírt költemény van benne. Ha késõn is, de ezt a szerelmi költészetet megtaláltuk, és arra való tekintettel, hogy német sógornõm már az Összegyûjtött versek sajtó alá rendezése idején is nagyon sok akadályt gördített munkánk elé, melyet feleségemmel végeztünk, egy ilyen egyszerû, gyarló Kéziratbanmentettük át e költeményeket az utókor számára, ha ugyan lesz ilyen. Jellemzésképpen el kell mondanom, hogy az Összes versek minden munkáját mi végeztük, azonfelül minden szegénységünk ellenére az összes költségeket mi fedeztük, Vörösváry Pista teljesen ingyen csinálta mag a nyomást, úgyhogy sógornõmnek egyetlen centjébe sem került az egyezer példány és ami a legtermészetesebb, minden jog az övé és utódaié. Tehát semmi valószínûsége sem lett volna annak, hogy hozzájáruljon a magyarországi családi levéltárban megtalált, elsõ feleségéhez és kislányához írt versek kiadásához.

@JEGYZET = [9]Ez a barát - Fáy István szóbeli közlése alapján - Csepely Rudolf (1920Ö2000). Róla: Fáy István: Csepelyi Rudolf emlékére.Kanadai Magyarság. 2000. 34. sz. 7.

Egész röviden megírom ennek a történetét. 1945 májusban Feri amerikai fogságba került és ugyanaz év december végén hazajött azzal az indokolással, hogy magyar, tehát semmi keresnivalója sincs idegenben. Otthon szabályosan igazolták és elhelyezkedett, mint tisztviselõ a Székesfõvárosnál. 1946-ban elkezdett udvarolni egy lánynak, habár normális idõkben ezt nem tehette volna, mint hivatásos tiszt. Családunk nemtetszése ellenére 1947 áprilisban feleségül vette. Júliusban egy provokátor beugratta és egy órán belül letartóztatták. Nyolc hónapot töltött az internálótáborban. 1948. január 15-én megszületett a kislánya, aki szintén Éva lett, mint az anyja. Márciusban kiszabadulva az internáltságból boldogan sietett haza, de anyósa és felesége be sem engedték és még azt sem engedték meg neki, hogy kislányát megnézze. Ekkor nem volt más választása, mint hazajött Pécelre. Az apró papírfecnikre írt verseket legépelte. Pár hét múlva az ÁVO letartóztatta és a házkutatáskor elvitte a verseket is. Mi ezeket itt Kanadában többször elsirattuk, csak arra nem gondoltunk, hogy a kis papírfecnik megvannak egy kartondobozban. Ezeket a családi levéltárban Varga Mihály barátunk találta meg és dolgozta fel két év munkájával. Sajnos 41 elveszett és a dátumokból látható, hogy melyik hónapok hiányoznak. A ceruzával írt, elmosódott verseket, melyeket nem tudott megfejteni, ki küldte ide, mert öcsém kézírását egyedül feleségem tudja olvasni. Így is nagyító kellett hozzá. Mikor az egész készen volt apránként megkaptam, legépeltem és egy ausztráliai barátom, öcsém lelkes híve húsz fénymásolatot készített róla.Ez a történet.

Jól tudom, hogy ez a ciklus nem más, mint egy nehéz körülmények és felzaklatott idegállapotban szült fájdalmas, vágyakozó dalkoszorú. Azt is tudom, hogy ez az egész egy késõbben költõvé vált ifjú lírájának a forrásvidéke, sõt azzal is tisztában vagyok, hogy a szép vers nem szükségképpen irodalom is. Mindenesetre meg kellett ezeket menteni érzésem szerint, hogy az eljövendõ idõkben teljes kép legyen az emigráció gumiszobájának a magányosságában alkotó költõrõl.

Bocsásson meg Mester, hogy ennyit írtam és kérem, hogy ezt az emléket fogadja tõlem olyan nagy tisztelettel és ragaszkodással, amilyennel küldöm. Kívánok jó egészséget, derût és minden jót életére. Õszinte tisztelõje és híve:

Fáy István

Welland, 1985. április 30.

Márai erre a levélre így válaszolt.

Kedves Fáy István, 85. 5. 27.

@JEGYZET = [10]F. F. = Fáy Ferenc

köszönöm levelét és az Évák címû ciklus megküldését. A verseket okvetlenül ki kell adni egy késõbbi kötetben, amely F. F.[10] életmûvének teljességét foglalja egybe. A hangja és biztonsága, az al- és felhangok tudatos hangszerelése, ez mind bizonyság, hogy a fiatal költõ kivételes képességgel tudja hangszerelni a verseit. Ami be is következett. Miért - miért nem valahogy Rimbaud rémlik fel az alak és mûve mögött, - nem hatás, hanem alkati azonosság, ami sorsukban is meglelhetõ. Köszönöm, hogy megírta levelében ennek a gondterhes és alkotó energiával telített életsornak néhány adatát. A verset megõrzöm, odatettem a kötetbe, amely az életmû folytatását fogja egybe.

A jókívánságokat is köszönöm, mostanában reámfért ilyesmi, Az öregség irgalmatlanul feladja a leckét, minden új nap újra kell vizsgázni.

A legjobb kívánságokkal és szíves üdvözlettel

Márai Sándor

Márai Sándor felesége, segítõtársa, Lola asszony, 1986. január 4-én San Diegóban elhunyt, Márai az utolsó pillanatig ápolta, s megjelent naplójegyzetei jól tükrözik megrendülését. Valahol itt kezdõdik az út, ami az öngyilkossághoz vezetett. Fáy István ekkor levélben kereste meg Márait.

Kedves Mester!

Ma reggel Vörösváryéktól kapott telefon útján õszinte megdöbbenéssel értesültem szeretett felesége, Lola Asszony elhunytáról. Tudom, hogy ilyenkor illene valami vigasztalót mondani, de nem tudom megtenni, mert üres frázisokkal nem lehet enyhíteni a nagy fájdalmakat.

Mindenkinek az életében eljön egy kor, amikor rájön, hogy igen nagy különbség kettesben, vagy egyedül magányosnak lenni. Szomorú pillanat ez, de nem tudunk ellene semmit tenni, mert magasabb hatalom kényszeríti ránk. Ez a megismerkedés a legkegyetlenebb nagyhatalommal.

Valamelyik görög bölcs azt mondja: "A bánat orvosa az idõ", de az a baj, hogy az idõvel nagyon gazdálkodnunk kell és sokszor nem jut belõle a gyógyuláshoz. Mindenesetre fogadja a legigazabb részvétemet úgy a magam, mint feleségem, Margit[11] részérõl. Érezze, ha nagyon messzirõl is, de ott vagyok és igyekszem legalább hûségemmel, ragaszkodásommal és szeretetemmel valami megnyugvást adni annak a nagy embernek, akit több, mint ötven esztendeje példaképemnek és mesteremnek tekintek.

Kérem, hogy érezze, nagy fájdalmában ott vagyok és részese szeretnék lenni magányosságának, hogy enyhítsem azt és mély gyászát.

A hûséges tanítvány nagyrabecsülésével:

Fáy István

Wellandon, 1986. január 16-án

A levélre Márai csak két héttel késõbb válaszolt.

Kedves Uram, 2. 3.

köszönöm az együttérzést. A "majd az idõ" stb. számomra nem perspektíva, a valóság a pillanat, ami feltétlen. De sorai jólestek, a nagy ürességben, ami körülvesz, segítség az emberi jeladás.

Nem tudok mást írni, kérem, vigyázzon Magára és Margitra, tolmácsolja kézcsókom.

Baráti üdvözlettel Márai Sándor

Ezekben a nehéz napokban kereste meg Tábory Maxim[12] (sz. 1924) Fáy István korábbi bíztatására, verseivel. Ekkor Tábory könyvtárosként dolgozott Kinstonban. Korábban az University of North Carolina-en könyvtártudományból szerzett diplomát. Mivel verseit készítette elõ kiadásra[13], elõzetes kritikát várt Máraitól. Bemutatkozó levele sok mindent elárul a kevéssé ismert költõrõl.

1986. január 24.

Márai Sándor úrnak,

P. O. Box 12474

San Diego, CA 92101

Igen tisztelt Márai Úr!

Fáy Pista barátom jóvoltából jutottam címéhez. Rövid bemutatkozásként: a hatvanas éveimet járom. Magyarhonból a világháború után vándoroltam ki. Néhány évi vándorlás után Amerikában telepedtem le, s itt élek már vagy 30 éve. Szakmám szerint könyvtáros vagyok, de írok verseket magyarul és angolul és fordítok magyar verseket angolra, amint idõm engedi. Magyarországon semmi írásom nem jelent meg nyomtatásban. Néhány amerikai és emigráns magyar antológiában lett közölve néhány versem és fordításom. Ez év nyarára, vagy õszére tervezem elsõ saját magyar és angol verses könyvem kiadását. A kéziratból mellékelek nyolc versmásolatot. Nem többet, mert nem akarom idejét túlságosan igénybe venni. Ha kívánja, küldhetek még a kéziratból. Hálás volnék, ha megírná véleményét róluk.

Fáy Feri verseibõl is fordítottam párat. Úgy hallottam, hogy egy most készülõ kanadai angol antológiába lesz kettõ belefoglalva. Fáy Pistával már évek óta levelezek. Levelei mindig érdekesek és tanulságosak. Fõleg zenérõl és irodalomról levelezünk.

A mellékelt versmásolatot ajándékba küldöm.

Teljes tisztelettel,Tábory Maxim

Levelére válaszul Márai a következõ levelet írta.

Tisztelt Tábory úr, 86. 3. 6.

köszönöm, hogy alkalmat adott néhány versét olvasni. A mostani számomra fájdalmasan fordult idõben talán nem is tudtam olyan odaérzéssel olvasni, mint ami kell. De így is jólesett figyelme.

Szép verset írni nem nehéz. A prozódia ismerete, szókincs, ritmusérzék, érzelmi vagy értelmi ösztönzés mindig kiad egy szép verset. Aztán van a "költészet" (nem a valóság/ annak égi mása" - így tanította Arany), mikor a versbõl, ami talán nem is szép, kisugárzik a szellemi energia, ami "csillagolvasztó erõvel" tud hatni. Egy magyar költõnõ, Károlyi Amy egyik versében olvastam ezt a hasonlatot, ami elsõre merész, de van benne igazság. És ehhez kell az is, hogy a költõ minden nap felejtsen egy szót, ahogy Paul Valéry meghirdette, - úgy sûrítsen, mint a begerjesztett atomban vagy a megtermékenyített petében sûrûsödik az energia.

De ez mind csak bölcselkedés. Kívánom, hogy legyen ereje, érkezése a gyönyörû magyar nyelven ilyen verseket írni.

A legjobb kívánságokkal

Márai Sándor

Közben Fáy István - név nélkül - nekrológot írt Loláról:

Márai Sándor, a magyar író-óriás élettársa, Lola Kaliforniában január 4-én eltávozott az élõk sorából.

Többà Ã, Ä Ämint hat évtizeden keresztül osztotta férjével a számkivetettek sorsát, kisebb-nagyobb megszakításoktól eltekintve a bõröndök világát, az ideiglenes szállásokat, a szüntelen vándorlást, az anyagi bizonytalanságot és a gyakori egyedüllétet. .

De másban is osztozott Márai Sándorral: Ihletõje, elsõ olvasója, legközelebbi munkatársa volt századunk legnagyobb magyar írójának.

Kosztolányi Dezsõ szerint Márai Lolát láthatatlan muzsika lengte körül, azóta is, aki csak találkozott vele, szépsége, bája, intelligenciája és lelki nemessége hatása alá került.

Késõbbi korok írói Márai Sándor munkásságát felmérve emlékmûvet állítanak majd annak a magyar asszonynak, aki olyan nagy befolyással volt a megszállott Magyarország utolsó szabad írójára, aki szabad maradt a magárahagyatottságban, és ott egyre magasabbra szárnyalt.

Búcsúzásul könyvtárunkból kiragadunk néhány sort, hogy leközlésével a távozó elõtt tisztelegjünk:

Egy polgár vallomásai II. kötet:

"A vonat elindult és Lola még mindig hallgatott. Valószínûleg kíváncsi volt Õ is, de óvatosan nézett ki a tájra, mindentõl félt, ami változás és idegen".

Ugyanebbõl a könyvbõl:

"Lola rögtön az elsõ hetekben sokáig sírt, érezte, hogy valami nincs rendben, és - sokkal finomabb ösztöneivel érezte azt is, hogy nehéz, majdnem lehetetlen itt már rendbe hozni valamit. Összeszorított fogakkal, dacosan maradtunk együtt. Olyan À

Àmajd mi megmutatjukÖ - magatartás volt ez kifelé családjaink és barátaink elõtt. Mind a ketten szerepre vállalkoztunk, de az élet nem szerep, és minden mesterséges magatartás elõbb-utóbb széthull alkatrészeire. Mint valamilyen öreg férj, zsörtölõdéssel kezdtem házastársi pályafutásomat. Ötletszerûen jártam haza, gyakran megsértõdtem, lármáztam. Lola csillapított mint egy gyereket..."

Föld, Föld:

"Amitõl búcsúzni kellett, nem a Halászbástya volt. Nem is a balatoni alkonyat...

Ilyenkor el kell búcsúzni a szülõföldhöz kötözött À

ÀÉnÖ-tõl.

(Lola megígérte, hogy velem jön, és ez jólesett, mert lehetett bízni az ígéretében. Az ember kétszer szeret bele egy nõbe: Elõször amikor megismeri, azután másodszor az ezüstlakodalmat követõ idõben. Ami közbül van, legtöbbször zavarosság, érzelmi szempontból nincs jelentõsége.)

Napló 1968-1975:

"L. azt mondja, reggel a fürdõszobában megnyitotta a kád csapját és a víz, amely a csõbõl csorogni kezdett, mintha beszélt volna, a csobogásból hangot, szöveget hallott, mintha valaki ezzel a vízi zörejjel mondana valamit...".

Igen, a víz "beszél", mond valamit... De ezt csak kevesen hallják. Néha egy költõ, néha Szent Ferenc, néha egy nõ.

Máraihoz bizonyára késõn jutott el a Kanadai Magyarság, vagy csak késõn derült ki, ki a szerzõje a meleghangú búcsúcikknek. Ezért csak április derekán köszöni meg Fáynak az írást.

Kedves Fáy István úr, 86. 4. 17.

a sorok, amelyeket közzé adott a minap, közelrõl szóltak hozzám. Az õszinte hang az egyetlen, amire a nagy megpróbáltatás órájában felelni tudunk. Köszönöm, amit Loláról írt.

A legjobb kívánságokkal híve

Márai Sándor

A következõ levél címzettje Tollas Tibor 14, akivel a Márai hagyatékban fennmaradt leveleinek tanúsága szerint, már korábban is kapcsolatban volt. Tollas Tibor 1920-ban született, 1938-41-ig a Ludovika Akadémián tanult, részt vett a második világháború harcaiban. 1944-ben tábori csendõrfõhadnagyként, 1945-tõl a Magyar Hadsereg tisztjeként teljesített szolgálatot. 1947-ben tíz évi fegyházra ítélték. 1956-ban szabadult és a Német Szövetségi Köztársaságban telepedett le. Megalapította és szerkesztette a Nemzetõr címû lapot, amely a nyugati emigráció egyik legjelentõsebb fóruma.

A clevelandi Árpád Akadémia[15] alakulása idején írta ezt a levelét Márai. Az Árpád Akadémia, melyet Dr. Nádas János szervezett, az amerikai magyarság irodalmi, mûvészi és tudományos életének egyik legjelentõsebb fóruma. Tollas, talán tagnak akarta megnyerni Márait, aki nem kötelezi el ugyan magát, mégis bátorítólag és pártfogólag ír.

Kedves Tibor, 1985. 6. 9.

köszönöm az Árpád Akadémia nevében írott és ahhoz csatolt baráti sorokat. Jólesõ volt olvasni az emlékezést találkozásainkról és sajnálom, hogy messze kerültünk egymástól. Írod, hogy túl vagy a hegyen, visszanyerted egészségedet és megfelelõ környezetben élsz, jól érzed magad. Ez jó hír, - tapasztalásból tudom, hogy a helyváltoztatás idõs korban tud pezsdítõ hatású lenni.

Az emigrációs magyar irodalomnak most - más méretekben, de azonos jelleggel - olyan feladat jutott, mint volt a XVII. század elején az erdélyi értelmiség szerepe: a hódoltsági részeken senyvedõ ország mellett Erdély viszonylagos függetlenségben módot adott az értelmiségnek, hogy szabadon írjon, nyilatkozzon. Ennek ma is lehet visszaható ereje a magyar szellemiségre.

Magunkról csak azt írhatom, hogy az ideköltözés óta eltelt öt esztendõ nyugalmas tartózkodás volt. Sajnos, egészségi problémák akadnak. A vénség kemény lecke, minden nap újra kell vizsgázni. Hát ahogy lehet, amíg lehet.

Még egyszer sok köszönet a szíves megemlékezésért... Az Árpád Akadémiának eredményes munkásságot, Neked és Tieidnek jó egészséget, békés idõt kívánok.

Baráti üdvözlettel,

Márai Sándor

Fáy István 1986. december 2-án, hosszabb szünet után keresi meg Márait.

Kedves Mester!

Április óta nem adtam életjelt magamról. Ennek egyedüli oka, hogy nem akartam zavarni. Jól tudom, hogy vannak periódusok, amikor bárkinek a közeledése csak teher. Most közeleg a Karácsony, és sokat gondolok Márai Sándorra, akit mindig példaképemnek tekintettem. E pár sorom célja nem az, hogy valami üres frázist, valami soha meg nem valósuló jókívánságot firkáljak. Kizárólag azt kívánom, hogy Isten adjon lelki békét, ha lehet egészséget és erõt az emlékek és a terhek elviselésére, melyeket az ember minél idõsebb annál nehezebben hord a vállain.

Gondolom, hogy ez az elsõ Karácsony az elhunyt Lola Asszony nélkül nagyon nehéz lesz és kérem - bár tudom, hogy ez csekély, sovány vigasz -, hogy érezze, vannak hívei, akik mindig ott vannak San Diegóban, hogy hûségükkel hálálják meg azt a sok szépet, amit életében adott nekik. Ezek közé tartozom én is, már több, mint ötven esztendeje.

Itt már beállt a nyúlós, esõs késõõsz, ami mindig ossziani hangulatot ébreszt bennem. Egyetlen vigaszom a vers és a muzsika. Végighallgatom Isten tudja hányadszor a Bayreuthi Festspiele elõadásait, miket rádión át közvetítettek hangszalagról, melyet augusztusban vettek fel. Idén a Tristan, a TannhÀÀuser, a Ring ciklus és a Meistersinger volt a mûsor. Az elõadások kitûnõek voltak, mert a wagneri hagyományok határain belül maradtak. 1936-ban és 40-ben jártam Bayreuthban. Mindkét évben Stuttgartból mentem oda, ahol Peter Raabe, a nagy zenetudós hathetes nyári akadémiáját hallgattam. Ártatlan idõtöltés ez, de még mindig jobb, mint a világ vesztébe rohanását nézni tehetetlenül. Ez a világ teljesen megrohadt és ott tart a pontosan kiszámított züllesztés következményeként, hogy már képtelen megállni. Ez nem falanszter, nem összkomfortos koncentrációs tábor, hanem az állattá vált ember visszazuhanása az ököljog korába.

A továbbiakban Fáy azokról az írókról mond kemény kritikát, akik a hazai irodalmi élettel kapcsolatokat építgettek (Tûz Tamás, Határ Gyõzõ, Domahidy András, Mózsi Ferenc). Az Árpád Akadémiáról sincs jó véleménye. Ennek a szervezetnek nem is kívánt tagja lenni (mégis már ebben az évben a tagok között találjuk). Mint írja: "Véleményem, hogy szellemi függetlenségemet semmiért nem vagyok hajlandó feladni. Márpedig, ha akármilyen kultúrintézmény tagja leszek, az elkötelezettséget jelent".

Márai válasza visszafogott, mértéktartó. Senkivel nem akart konfrontálódni. Megõrzi szigorú kritikáját, de ugyanakkor a pozitívumokra is figyel.

Kedves Uram, 86. 12. 15.

az ürességben, ami Lola távozását követte, semmiféle mesterkedés nem tud tartalmat adni, de egy õszinte hang jólesik. Köszönöm, hogy idegondolt.

Írja, hogy zenét hallgat. Nálam mostanában nem szól a stereo, de néha igazi honvágy vesz elõ, valóságos zenét hallani, mert az olvasás nehezen megy, életkor, öregszem néha akadályoz, hogy odafigyeljek a betûre. Mintha a végén a zene többet mondana a valóságról, mint a szavak.

Nemrégiben átbetûztem egy hazai versantológiát[16], és sok tehetséges fiatal költõ verseiben találtam a kilátástalanság nyögdösése mellett érdekes gondolatokat, - de zenét nem leltem ezekben a versekben, azt a hang nélküli melódiát, ami a költészet.

Nem tudok most többet írni, nem vagyok egészséges. Békességet, lelki nyugalmat kívánok.

HíveMárai Sándor

@JEGYZET = [17]Márai Sándor: Napló 1984-1989. Toronto, 1997, Vörösváry, 167.

Egy következõ Fáy Istvánhoz írt levél, másfél évvel késõbb 1988. május elsején született. Ugyanazt a hangulatot tükrözi, amit Márai május 18-i Napló jegyzete. "Két éve és öt hónapja tart ez a magánzárka, életfogytiglan, nap mint nap. Felkelés déli egy óra, lámpaoltás éjjel három. Napokon át nem borotválkozom, napok telnek el, hogy nem adok ki pénzt semmire. Néha írok egy levelet. Irodalom, könyvolvasás, minden messze, nem hiányzik senki."[17]

Kedves Fáy István úr, 1988. 5. 1.

köszönöm a sorokat, melyeket abból az alkalomból írt, hogy vénültem egy évvel, - néha úgy érzem , mint a tapintatlan vendég, aki tovább maradt látogatóban, mint illik. A háziak nyájasan marasztalják, de akad, aki óvatlan pillanatban az órát nézi és a fejét csóválja. Magam is gondolok néha ilyesmit. De a sorok, melyeket ebbõl az alkalomból közzéadott, jólestek, köszönöm, hogy idegondolt.

Summa vitae, ilyesmi nincsen. A végén csak pillanatok emléke marad, néha egymást kiegészítõ, sûrûbben egymásnak ellentmondó pillanatok emléke.

A legjobb kívánságokkal és szívélyes üdvözlettel

Márai Sándor

@JEGYZET = [18]Uo. 166.

Az elmagányosodott írót próbálják hazacsábítani. Márai nehezen mozdul. 1988. április 25-én ezt írja a Naplóba: "Írószövetség stb. hívnak haza, mûemléket akarnak csinálni belõlem és könyveimbõl. Mindent újra kiadnak, bõrbe kötve, engem is. A mûemlékek közös sorsa, hogy a kutyák végül lepisálják a talapzatot."[18]

Az utolsó levél néhány nappal Márai Sándor halála elõtt íródott. Tollas Tibor bátorító levéllel és Holdimann Éva szép német nyelvû méltató cikkével kereste meg.[19]

Kedves Sándor Bátyám! München, 1989. február 6.

Ma küldték meg barátaim Svájcból a Neue Zürcher Zeitung igen szép és hosszú cikkét Rólad. Sietve továbbítom, hogy örömet szerezzen Neked is.

Január közepétõl 2 hetes svájci körúton voltam, ahol minden este 7 városban, ahol irodalmi estem volt, megemlékeztünk Rólad! De sokszor elgondoltam, mért nem születtem péknek, most minden este friss fehér magyar kenyeret vinnék Hozzád, hogy remetei magányodban minden nap örömet vigyek.

Otthon minden forr, lázban ég az ország, de mi is. Gyorsvonati sebességgel, váratlan váltókkal rohannak az események, alig lehet követni. Kár, hogy 10 évvel nem vagyunk fiatalabbak.

Szeretettel köszönt tisztelõ híved, aki sokat gondol Rád:

Tibor

Márai megrendítõ válasza így szól:

Kedves Tibor, 89. 2. 17.

köszönöm a fáradtságot és a figyelmességet. A magamfajta hullajelölt számára érdekes idejében elolvasni a nekrológot. Nem tudom, mi késztette a tekintélyes svájci újság szerkesztõjét, hogy közzéadja ezt a gyászjelentést, nem ismerem a Hinweis íróját, de jólesett a biografikus és bibliografikus adatok lelkiismeretes mutatása.

Amit az odaáti helyzetrõl írsz, azt ti ott közelebbrõl tisztábban látjátok, - a történelmet nemcsak olvasni és hallani, hanem szagolni és tapintani is kell, ha valami biztosat szeretnénk tudni. Eppur si muove, ez biztos. De az eltömegesedett és elöregedett emberiségnek ebben a korszakában nem lehet jósolni. Die Geschichte geschieht, írta Marx, és ebben az egyben igaza volt.

Örülök, hogy jó egészségben viszontláthattalak és sajnálom, hogy erre csak ritkán van alkalom.

A legjobb kívánságokkal

Márai Sándor

Ez a levél a Napló megdöbbentõ utolsó sora után készült.[20]

(Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.)

Ez a levél Márai utolsó írása.

Közzétette és jegyzetekkel ellátta: Szigeti Jenõ
vigilia@katolikus.hu



webmaster