Vigilia könyvek

Kiadás éve: 2008

Forgószél a Vatikánban. XXIII. János életútja (Szent XXIII. János pápa) | ELFOGYOTT!

Szerző:
Rónay Tamás
Ár:
2700 Ft
Kiadás éve:
2008

A 2014. ÁPRILIS 27-ÉN SZENTTÉ AVATOTT XXIII. JÁNOS PÁPÁRÓL SZÓLÓ KÖNYV KORLÁTOZOTT SZÁMBAN MÉG KAPHATÓ!

„A szakirodalomnak közhelye, hogy az átmenetinek szánt pápa a katolikus egyház sorsfordító személyisége lett. Meggyőződése volt, hogy az egyház lelkiségének meg kell újulnia, a katolicizmusnak mint egyetemes világnézetnek válaszolnia kell kora nyitott kérdéseire. A pápai trónra lépve azonnal jelét adta újító szándékainak. Jelszava, az »aggiornamento«, azaz a korhoz való igazodás eszménye is e törekvését jelezte, de még inkább ennek volt bizonyítéka a római egyházmegyei zsinat, majd a II. Vatikáni zsinat összehívása, melynek első ülésszakát még maga vezette. A zsinat meghirdetésével az egyházon belül is ellentéteket okozott, de mára bebizonyosodott, hogy a többi mellett e lépését is a Lélek vezérelte, s bár a zsinat utáni egyház megújulása talán lassúbb, mint ő remélte volna, így is Szent Péter egyik legméltóbb és legnagyobb utóda volt, méltán került 2000-ben a boldogokként tiszteltek sorába.” (Rónay Tamás)

276 oldal

ISBN 978 936 7964 95 4

Elfogyott!

 


Jaj a győztesnek! | Vigilia/Esszék sorozat, 9. | AKCIÓS ÁRON: 500 FT

Szerző:
Takács Zsuzsa
Ár:
1900 Ft
Kiadás éve:
2008

„Úgy gondolom, a remény olyan, mint a hit, azaz: kegyelem, nem lehet kiérdemelni. Megkapni lehet vagy nem megkapni, de úgy kell élnünk, mintha volna reményünk. Holott nincs, többnyire csak tudunk róla, de nem részesülünk benne. Tehát valóban, leírom azt, ami nem Isten, de Isten megjelenik benne. Ez a legnehezebb feladat számomra is, mondanom sem kell. Olyan verseket kellene írnom, amelyekben szárnyain ott suhog a remény, holott én nem írtam bele a versbe, mert én süket vagyok. Én csak koszos, télvégi villamosokról írtam, és sötétségbe burkolózó arcokról.”

(Takács Zsuzsa)

Vigilia/Esszék sorozat, 9.

252 oldal

ISBN 963 7964 99 2

ISSN 1787-9388

 


Lelkipásztori liturgikus lexikon

Szerző:
Rupert Berger
Ár:
4300 Ft
Kiadás éve:
2008

A Rupert Berger által 1969-ben készített Kleines Liturgisches Lexikon 1980-ra Adolf Adam, a Mainzi Egyetem liturgia professzora közreműködésével kibővült Pastoralliturgisches Handlexikonná. A sok változás és a bontakozó liturgikus érdeklődés szükségessé tett egy átalakított változatot (1994). Rupert Berger ezt átdolgozott formában 1999-ben Neues Pastoralliturgisches Handlexikon címmel jelentette meg, majd 2001-ben, végül 2005-ben újra átdolgozta és kiadta Pastoralliturgisches Handlexikon néven. Ez a német nyelvterületen igen elterjedt, közkedvelt kiadás szolgált a magyar kiadás alapjául.

A lexikon a számos átdolgozás következtében mindig újra friss adatokkal bővült, és így mindmáig a legtöbbet használt kézikönyv a liturgia területén. Az ábécé sorrendbe rendezett szócikkek megbízható tájékoztatást adnak pasztorális és liturgikus kérdésekben. Közölnek szó- és fogalommagyarázatokat, ismertetik az egyes szokások, fogalmak eredetét és történeti kialakulását, továbbá mai alakját és rendjét, végül pasztorális tanácsokat és utasításokat adnak.

A lexikon nélkülözhetetlen segítségül szolgálhat teológusoknak, lelkipásztoroknak, világi hívőknek, de mindazoknak is, akik a keresztény liturgia gazdag kulturális örökségében kívánnak tájékozódni.

548 oldal

ISBN 9789639920026

ELFOGYOTT!

 


Memoria passionis. Veszélyes emlékezet a pluralista társadalomban | Mai keresztény gondolkodók sorozat, 1. | AKCIÓS ÁRON: 800 FT

Szerző:
Johann Baptist Metz
Ár:
2700 Ft
Kiadás éve:
2008

Johann Reikerstorfer közreműködésével

Fordította: Görföl Tibor

Johann Baptist Metz 1928-ban született, 1963-tól harminc éven át a münsteri egyetem tanára volt, majd évekig a bécsi egyetemen adott elő. Karl Rahner belső tanítványi körének talán legismertebb alakja, aki azonban a hatvanas évektől egészen új teológiai irányzatot alapított meg. Az elmúlt évtizedekben a politikai teológia világszerte hatást kifejtő iskolává alakult.

Az új politikai teológia annak a meggyőződésnek a talaján alakult ki, miszerint a vallásnak szerves összefüggésben kell állnia a politikummal, az ember történelmi és társadalmi tapasztalataival, függetlennek kell lennie viszont a konkrét cselekvési-politikai programoktól, a politika közvetlen terepétől. Ennek nyomán fokozatosan azt a kérdést helyezte előtérbe, hogy miként szólhat a kereszténység Istenről, ha hagyja, hogy megérintse a világ mélységes szenvedéstörténete, miként lehet jelen a társadalmi valóságban, ha nem hajlandó megfeledkezni az emberiség szenvedéséről, s miként tekinthet a jövőbe, ha tudja, hogy határponthoz van rendelve az idő. A Memoria passionisban Metz összegző módon fejti ki a konkrét történelmi szenvedés emlékezetének megőrzésére képes és az idő végpontjának tudatában élő kereszténységről alkotott felfogását.

Mai keresztény gondolkodók sorozat, 1.

Sorozatszerkesztő: Lukács László

321 oldal

ISBN 978-963-7964-98-5

ISSN 2060-1816

 

 


Nyitott rítusok. Kortársunk-e a művészet? | Vigilia/Esszék sorozat, 8. | AKCIÓS ÁRON: 500 FT

Szerző:
Varga Mátyás
Ár:
1700 Ft
Kiadás éve:
2008

„Az itt szereplő esszék a kortárs művészet és kereszténység kapcsolatával foglalkoznak. A kötet elején kaptak helyet azok az írások, amelyek inkább elméleti jellegűek, ezeket követik a konkrét műelemzések, értelmezések, majd pedig az interjúk. Mivel képzettségem legfeljebb teológiai vagy szigorú értelemben vett irodalmi kérdésekben ruház fel némi kompetenciával, mind a képzőművészet, mind a zene, mind pedig a tánc terén (amelyekre igen gyakran hivatkozom) elsősorban olyan laikusként próbálok meg szólalni, aki úgy gondolja, hogy napjaink művészetében is megjelenik számos érték, s ezek gondolatilag és spirituálisan egyaránt inspiráció forrásává válhatnak a hívő ember számára is. A kötetben szereplő írások talán afelől sem hagynak kétséget, hogy bennük nem a hit esztétizálását, és nem is valamiféle művészetvallás hirdetését tűztem ki célul. Töprengéseim hátterében sokkal inkább az a tapasztalat állt, hogy a keresztény hagyománytól idegennek éreztem annak a hiteles üzenetnek a figyelmen kívül hagyását, ami a kortárs művészetből kihallható.” (Varga Mátyás)

A könyvben elemzéseket olvashatunk többek között Nagy József, Frenák Pál és Emio Greco előadásairól, Tolnai Ottó, Maurits Ferenc, Lovas Ilona, Schmal Károly, Lucien Hervé, Philippe Brame és Kicsiny Balázs műveiről, valamint a szerző által készített interjúkat Frenák Pál táncos-koreográfussal, Szofia Gubajdulina és Valentyin Szilvesztrov zeneszerzőkkel.

Vigilia/Esszék sorozat, 8.

232 oldal

 


Versnyelvtanok. Elemző esszék kortárs versekről | AKCIÓS ÁRON: 300 FT

Szerző:
Halmai Tamás
Ár:
1900 Ft
Kiadás éve:
2008

Jelen kötet tartalma 25 verselemző esszé – a műfaj talán nem, a vizsgálódás iránya azonban szokatlan lehet: az írások a kortárs magyar líra alkotásaiból veszik tárgyukat. Amivel az értelmezői vakfoltok értésmódszertani kockázatát is vállalniuk kell – hiszen a formálódó irodalom eleven valóságában állván benne maguk is, nem bírnak, nem bírhatnak a (legalább időlegesen) biztos interpretáció szükséges (történeti) távlatával, távlatosságával. Ám hermeneutikai igyekezetük talán nem lesz hiábavaló, hiszen céljuk egyfelől jelenkori költészetünk vonzó sokféleségének, gazdag nyitottságának közvetett igazolása; másfelől pedig a modern és posztmodern versnyelvek közelebb hozása a laikus – adott esetben tanulói – olvasói érzékenységhez (is).

A műfajjelölés („esszék”) nem véletlen: a nyelvhasználat és a közelítésmód vállalt személyessége a szerző reményei szerint nem a szakszerűséget csorbítja, csupán a befogadhatóság esélyeit növeli. (Halmai Tamás)

ISBN 9789639920019

164 oldal

 


Kiadás éve: 2007

A különbözőség vidékén | Vigilia/Esszék sorozat, 4. | AKCIÓS ÁRON: 200 FT

Szerző:
Visky András
Ár:
1600 Ft
Kiadás éve:
2007

Visky András író, költő, drámaíró és dramaturg legújabb könyve válogatás az utóbbi években született legfontosabb esszéiből és kritikáiból, amelyek középpontjában a kortárs magyar irodalom és színház spirituális szempontú megközelítése áll. Olvashatunk például Kertész Imre, Balla Zsófia, Forgách András, Háy János, Villányi László és Nádas Péter műveiről, valamint Bergmann, Tarkovszkij, Zanussi és Kieslowski filmművészeti munkásságáról. A könyvben kirajzolódó művészetelmélet és a keresztény hagyomány, így a misztika nyelve az írói alázatnak és érzékenységnek köszönhetően szerves egységet alkot.

Vigilia/Esszék sorozat, 4.

248 oldal

 


A misztérium bölcselete. Válogatott írások | XX. századi keresztény gondolkodók sorozat, 17. | ELFOGYOTT

Szerző:
Gabriel Marcel
Ár:
1900 Ft
Kiadás éve:
2007

Gabriel Marcel (1889–1973) a 20. századi francia filozófia meghatározó alakja volt, akit általában a „keresztény egzisztencializmus” legfőbb képviselőjének tekintenek, jóllehet ő maga a neoszokratizmus megjelölést részesítette előnyben. Agnosztikus zsidó családból származott, majd 1929-ben megkeresztelkedve belépett a Római Katolikus Egyházba. Martin Heidegger Lét és idő című munkájával egy évben jelent meg korszakalkotó jelentőségű Metafizikai naplója, amely megalapozta és kijelölte gondolatvilágának későbbi fejlődését. Nem alkotott elvont filozófiai rendszert, hanem a konkrét emberi létállapot alapvető problémáit, illetve a problémák világát meghaladó ontológiai misztériumot kutatta. Részletesen elemezte például az interszubjektivitás, a jelenlét, a teremtő hűség, a birtoklás, a rossz és a halál kérdéseit. Egész életművében azt hangsúlyozta, hogy az emberi életben rejlő misztériumok végső vonatkozásukban a legfőbb titokra: a keresztény kinyilatkoztatásra mutatnak.

Jelen kötet válogatás Gabriel Marcel Du refus à l’invocation (1940) című könyvéből, amelyet később Essai de philosophie concrète (1967) címmel tett közzé. A tizennégy tanulmányból könyvünk nyolcat tartalmaz, amelyekhez hozzávettük Az ontológiai misztérium tételezése és konkrét megközelítései (1933) című, korszakalkotó jelentőségű írását.

Sorozatszerkesztő: Lukács László

XX. századi keresztény gondolkodók sorozat, 17.

193 oldal

ISBN: 9789637964855

ISSN: 1216-996X

ELFOGYOTT!


A Szeplőtelen Fogantatás dogmája | Sapientia Füzetek sorozat, 7.

Ár:
500 Ft
Kiadás éve:
2007
Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2005. április 8-án tartott tudományos konferenciáján elhangzott előadások szövegét tartalmazza.
 
A tanulmányok szerzői: Török József, Franz Lackner, Deák Viktória Hedvig, Varga Kapisztrán, Gánóczy Sándor, Richter Pál.
 
A századok folyamán az Egyház tudatosította: mit jelent az, hogy Mária Isten által „kegyelemmel teljes” (Lk 1,28); vagyis: a megváltásban részesült fogantatásától kezdve. Ezt vallja meg a IX. Piusz által 1854-ben kihirdetett Szeplőtelen Fogantatás dogmája: „A Boldogságos Szűz Máriát fogantatásának első pillanatától kezdve a mindenható Isten sajátos kegyelme és védelme folytán, az emberiség Megváltójának, Jézus Krisztusnak érdemei erejében, sértetlenül megóvta az eredeti bűn szennyétől.”

Ez a „teljességgel egyedülálló szentség”, amelyet „fogantatásának első pillanatától kezdve birtokolt”, teljességgel Krisztustól származik. „Ő a megváltásban fenségesebb módon részesedett Fiának érdemeiért.” Minden teremtett személynél jobban „megáldotta őt az Atya Krisztusban minden lelki áldással a mennyben” (Ef 1,3).

Őt az Isten „szeretetében Krisztusban választotta ki a világ teremtése előtt, hogy szent és feddhetetlen legyen előtte a szeretetben”.

A Katolikus Egyház Katekizmusa 491-492.

Sapientia Füzetek sorozat, 7.

99 oldal 

ISBN 978-963-7964-82-4

ISSN 1785-1645

ELFOGYOTT!


A teológia műhelyében | Sapientia Füzetek sorozat, 9. | AKCIÓS ÁRON: 100 FT

Szerző:
Sajtó alá rendezte: Tőzsér Endre SchP
Ár:
900 Ft
Kiadás éve:
2007

A füzet válogatás a Sapientia Szerzetesi és Hittudományi Főiskola hallgatóinak a 2004-2005. és 2005-2006. tanévben írt legjobb dolgozataiból. Nem tudós professzorok, neves hazai vagy éppen külföldi teológusok írásait tartalmazza, hanem főiskolánk néhány hallgatójának alkotását. Évek óta kötelező feladata hallgatóinknak, hogy valamely teológiai tárgyból írjanak rövidebb tanulmányokat, „szemeszterdolgozatokat”, témavezető tanáruk irányításával, értékelésével. Ilyen módon (is) próbáljuk őket bevezetni a teológia tudományába: gyakoroltatni velük a szakirodalom önálló tanulmányozását, a források feldolgozását, értelmezését, gondolataik rendszerezését és kifejtését. E dolgozatok minősége természetesen igen különböző: széles a skála a kezdetleges szárnypróbálgatásoktól az igényesebb, önállóbb írásokig.

Az írók kivétel nélkül „első publikációs szerzők”: írásuk közzététele a Sapientia Füzetek sorozatában biztatás számukra és a többi hallgatónak, hogy törekedjenek minél igényesebb dolgozatok írására.

 

Sapientia Füzetek sorozat, 9.

307 oldal

ISBN: 978-963-7964-84-8

ISSN: 1785-1645

 

 


kapcsolat | impresszum | belépés